Állati színjáték a Móricz Zsigmond Színházban

2019-11-21 11:16:00 Ujvári

hírkép

A Móricz Zsigmond Színház Állati színjáték című, soron következő gyermek előadásának alkotócsapata invitálja önöket egy egyórás, felszabadult, szakmai beszélgetésre arról, hogy akkor most, hogyan is hat tulajdonképpen a gyermek lelki fejlődésére online korunk fantasztikuma. Internetfüggők vagyunk legtöbben, akkor mégis milyen példát, taktikát, pedagógiát érdemes alkalmazni a gyereknevelés során?



Kutatásokat, félelmeket, alternatívákat gyűjtötték össze, hogy egy közös tapasztalatmegosztás keretében tudatosítsák önmagukban: ezzel a problémával bizony a mostani generáció szembesül először. És hogy nincs semmi baj – csak beszéljünk róla - írja a FrissMédia.

Az Állati színjáték című mesedarab során ezt a problémát dolgozták fel, és az előadás kísérőprogramjaként - december 4-én 17.30-kor - most Önöket invitálják. A program gyerekbarát. Vagy inkább szülőbarát. Amíg önök a Művész Stúdió színpadán a fentiekről diskurálnak, addig a darab jelmeztervezői a gyerekekkel anyagot festenek.

A programra a belépés ingyenes, de a gyerekrészleg regisztrációhoz kötött, mert a kapacitásaink egyszerre mindössze 15 gyermek figyelmét képesek lekötni.

2019. december 4. szerda, 17:30 Művész Stúdió
Gyerekprogram: Pink Póniló – Kudron Anna
Szakértő: Tass Alexandra – nevelési tanácsadó
Házigazda: Valcz Péter – az Állati Színjáték című előadás rendezője

Regisztrálni az info@bencsvilla.hu email címen lehet 2019. december 3. 16 óráig, a tárgy mezőbe kérjük, írják be: "Állati színjáték beszélgetés".