Mintaprojekt a VII. kerületben

2011-03-28 15:03:00 szorenyi.p

hírkép

Multikulturális negyed létrehozását tervezik a VII. kerületben, a Király utcában. Az üzleti alapon létrejövő vállalkozással együtt működne a helyi önkormányzat is.



A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarában tartottak erről megbeszélést a vállalkozás kezdeményezői és a BKIK képviselői. Az utóbbiak elmondták, hogy a kamara szerepe az osztrák és német kamarákhoz hasonlóan a jövőben sokkal meghatározóbb lesz, a július 1-től életbe lépő kötelező tagságnak köszönhetően pedig jóval nagyobb számú vállalkozás képviseletét és szakmai koordinációját látják majd el.

A bővülő tevékenységek sorában kiemelt helyet kap az alulról építkező, vállalkozói összefogáson alapuló úgynevezett tematikus utcák és bevásárló utcák projektmenedzsmentje, melyek szakmai támogatására külön szervezetet is létre kívánnak hozni.

A KIRÁLYUTCA DESIGNUTCA, valamint a környező területek bevonásával megvalósuló Multikulturális Negyed a BKIK elképzelései szerint kiemelt mintaprojektként kerülne támogatásra anyagi és marketing eszközökkel egyaránt, valamint ezen összefogás tapasztalatai és példája alapján segítenék a hasonló projektek beindulását más fővárosi területeken is.