Egymilliárdot nyomnak Hollókőbe

2019-10-02 15:32:00 Kail

hírkép

Egymilliárd forintos turisztikai fejlesztés valósul meg a világörökségi Hollókőn, gasztronómiai élményközponttal gazdagodik az ófalu, a középkori várban pedig új kiállítások és élmények várják majd a látogatókat. A részleteket szerdán ismertették a Nógrád megyei településen.



A 350 lakosú faluban az ófalu főutcáján, a jelenlegi Vár étterem helyén és környezetében gasztronómiai élményközpont létesül. Lesz főzőiskola, disznóvágás, lekvárfőzés, de a veteményestől az asztalig című kiállításon be is mutatják a palóc gasztronómia alapjait.

A várban korszerűsítik a kiállításokat, és bemutatják hogyan nézhetett ki a vár eredeti állapotában. Korabeli bútorokat helyeznek el a lovagteremben, és a tornyot megemelik egy szinttel.

Hollókő önkormányzata a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft.-vel és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel konzorciumban valósítja meg a beruházást, amelytől azt várják, hogy az 1987-től világörökségi címmel rendelkező faluban néhány éven belül évi 30 ezerrel nőhet a látogatók száma.

A 2021 közepéig zajló fejlesztésekre 1,1 milliárd forintot fordíthat a világörökségi falu európai uniós és kormányzati pénzből a Széchenyi 2020 Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében.