Élmények a Duna szlovák és magyar oldalán

2019-09-23 19:42:00 j.protic

hírkép

Az utolsóelőtti szeptemberi hétvégen egy nemzetközi sajtóút résztvevői és turisztikai szakemberek számára először mutatták be Mosonmagyaróváron a Danube Bike & Boat elnevezésű, határon átnyúló Interreg-es együttműködés eredményeit a projektgazdák.



A Duna és a csatlakozó vizes élőhelyek mentén az elmúlt két évben a - hamarosan záruló projekt eredményeként - Szlovákia és Magyarország 36 pontján épült ki és bővűlt a kerékpáros és vízisport-infrastruktúra. Mint a találkozó bevezetőjében dr. Pető Péter, a Győr-Sopron megyei önkormányzat alelnöke elmondta, a Duna magyarországi szakaszán a vízi turizmust támogató fejlesztések: kajakok és kenuk részére ki- és beszálló helyek kivitelezési munkálatai valósultak meg, valamint a kerékpárok és a csónakok praktikus szállítását lehetővé tevő „öko-flotta” szállítóeszközeinek beszerzésére is sor került.

A Szigetköz és Csallóköz területén többek között sor került a Duna szlovákai oldalán található Jóka településen a falumúzeum és vízimalom felújítására, Somorján víziturisztikai központ, Tőkésszigeten pedig egy vízparti korzó kialakítására.

A projekt üzleti fenntarthatósága és piacra vitele szempontjából fontos lépés, hogy az infrastruktúrális fejlesztések mellett kidolgozásra került a határokon átnyúló turisztikai célterületek (Szigetköz, Csallóköz) egységes desztinációs stratégiája, illetve egy közös ernyőmárka és kommunikácós akcióterv is. „A hamarosan záruló Interreg-es projekt kitűnő példája annak, hogy a természeti adottságokat miként lehet úgy a keresleti trendekhez igazítani, hogy egyfajta minőségi élménytér, üzletileg és környezetileg egyaránt fenntartható turisztikai desztináció épülhessen ki” – foglalta össze a fejlesztések eredményeit Kovács Balázs, turisztikai szakértő, aki az ausztria GD Consulting képviseletében követette végig az elmúlt években megvalósult fejlesztéseket.

A szeptember végi sajtóút a Danube Bike & Boat projekt elért eredményeinek bemutatása érdekében került megszervezésre. A szlovák, osztrák és magyar újságírók, bloggerek és turisztikai szakemberek a kétnapos sajtóút keretében a házigazda Mosonmagyaróvár példáján keresztül ismerkedtek meg a Danube Bike & Boat projekt célkitűzéseivel, s az eddig elért eredményekkel. A résztvevők a város zöld területein való kerékpározás és a Lajta mellékágain való evezés közben aktívan megtapasztalhatták, milyen élményeket képesek a természeti kincseink adni, ha odafigyelünk rájuk, s tudatosan bevonjuk őket a turisztikai termékfejlesztésbe. A Danube Bike & Boat projekt teljes költségvetése közel 3 millió euró, mely hozzájárul a Duna-menti határrégió vonzerejének és látogatószámának növeléséhez a Duna szlovák és magyar oldalán egyaránt. Az újságirók Mosonmagyaróváron láthatták mennyire forgalmas a városon áthaladó Eurovelo 6 nemzetközi kerékpárút. A várost behálozó lajtai és mosoni folyóágakon gyakran bukkantak fel a viziturizmus szerelmesei....