Kitiltják az óceánjárókat Velencéből

2019-08-09 14:43:00 Kail

hírkép

Az évtizedeken át tartó harc végül a helyiek győzelmével végződött. Kellett hozzá sajnos egy baleset is.



Évek óta kampányoltak Velence lakói, hogy tiltsák ki a város kikötőiből a hatalmas óceánjárókat, mivel azok turistatömegekkel árasztották el a várost, rongálták az épületek alapzatát, megváltoztatták a híres látképet és veszélyeztették a vízi forgalmat is. A harc sokáig reménytelennek tűnt, egy júniusi baleset után azonban a város vezetése úgy döntött: engednek a lakóknak és megváltoztatják a hatalmas hajók kikötési szabályzatát, hogy azok elkerüljék a történelmi városközpontot.

Az MSC Opera óceánjárója június 2-án irányíthatatlanná vált, majd összeütközött a Michelangelo turistahajóval és végül a Giudecca csatornában állt meg. A balesetben a kisebb hajó öt utasa sérült meg. Ezt követően egy másik óceánjáró is majdnem nekiütközött egy helyi étteremnek. Ezen annyira feldühödtek a helyiek, hogy nagyszabású tiltakozásba kezdtek kis csónakjaikon. Ennek eredménye a mostani döntés, melyet Olaszország közlekedésügyi minisztere, Danilo Toninelli jelentett be. A Financial Times beszámolója szerint jövőre az ezer tonna feletti hajókat a várostól távolabb eső kikötőbe irányítják át, a Fusina és Lombardia termináljaira.

A város 55 ezer lakójának napi 33 ezres turistaáradattal kell megbirkóznia a nyári hónapokban. A vendégek nagy része az óceánjárókról jön. Ők általában nem töltenek el egy napnál többet az olasz városban. Velence összképét nagy mértékben változtatta meg a tömeges turizmus,  melynek visszaszorítására korábban is voltak törekvések. 2018 május elsején már érvénybe léptettek egy intézkedést, amely korlátozta a turisták mozgását a városközponton belül, majd Velence polgármestere azt is bejelentette, hogy egy naponta fizetendő, 10 eurós adót is bevezetnek azoknak, akik csak egyetlen napra lépnek be Velence történelmi városrészébe.  A szemét ellen pedig úgy védekeztek, hogy limitálták a kebabot és más gyorsételeket áruló üzletek számát a városközpontban.