Szombaton jön a Kórusok Éjszakája

2019-05-28 13:53:00 Kail

hírkép

Szombaton rendezik meg a Kórusok éjszakáját a józsefvárosi Palotanegyedben, ahol tíz helyszínen mintegy 50 kórus várja a közönséget koncertekkel utcákon, tereken és belső kertekben, udvarokban.



A program 16 órakor az Éneklő kerttel kezdődik a Múzeumkertben, ahol mintegy 15 kórus mutatkozik be egy-egy perces műsorral, a koncertekből ízelítőt adva a közönségnek. Ez az esemény másik 15 kórussal 19 óra 30 perckor ismétlődik a Múzeumkertben.

A tíz helyszín között három új is megtalálható: a Premier Kultcafé, továbbá a Krúdy utca 11., amely egy lakóház belső udvara, valamint a Párbeszéd Háza a Horánszky utcában, ahol a templomteret tölthetik be énekszóval.

A színpadi kórusok mellett flashmobokkal is készülnek négy helyszínen. Aki nem vált jegyet a fesztiválra, csak sétál vagy két koncerthelyszín között közlekedik, az is hallhat kórusokat a Mikszáth Kálmán téren, a Lőrinc pap téren, a Szabó Ervin téren és a Pollack Mihály téren.

A fellépő kórusok több műfajban szólalnak meg, klasszikus zene, népzene, régizene, kortárs zene, könnyűzene és gyerekkar is szerepel a programban. Olyan kórusok is érkeznek a fesztiválra, amelyek csak meglepetésszerűen, a flashmobokon szólalnak meg a négy helyszín egyikén.

A fellépőkhöz minden évben csatlakoznak újak. Mint mondta, a kórusok 20 perces koncerteket adnak, majd 20 perces szüneteket tartanak, hogy a közönség vándorolhasson is a helyszínek között és a flashmobokkal is találkozhasson. Ha valaki egy helyszínt választ, ott is több műfaj megjelenik - mondta, hozzátéve, hogy az idén külföldről is érkeznek kórusok, többek között Norvégiából, Írországból, Szlovákiából, Lengyelországból és Görögországból. A közönség mintegy 2000 énekest hallhat, az ötven kórus közül tíz flashmob keretében lép fel.

A rendezvény helyszínei között van az új helyszínek mellett az Építész udvar, a Jézus Szíve Templom, a Lőrinc pap tér 3., a Nemzeti Múzeum belső udvara, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Gesztenyés kertje, a Szent Anna Kollégium és a Vörösmarty Gimnázium.

A fesztivált a Csíkszerda Egyesület önkéntesei, a Csíkszerda kóruscsalád tagjai szervezik. A kórus vezetője Tóth Árpád, a Kórusok éjszakája művészeti vezetője elmondta: "lyan élményt szeretnénk adni a közönségnek és az éneklőknek is, hogy bizonyítva lássák, hogy az éneklés nemcsak egy fura hobbi, hanem életmód lehet".

A fesztivál közös énekléssel zárul a Pollack Mihály téren 23 órakor. Az alkalomra Molnár Illés írt Budapestről egy verset, amelyet Tóth Árpád karnagy zenésített meg.