Futottunk, ahogy csak bírtunk

2011-03-12 06:03:00 szorenyi.p

hírkép

Panajoth Dávid egy nappal a hatalmas Japán földrengés után köszöni szépen, jól van. Azt a napot azonban sosem felejti el. A szigetországot ugyanis március 11-én sosem látott föl természeti katasztrófa sújtotta. A modell jelenleg Japánban dolgozik.



Ejszaka nem sokat aludtam, meg paráztam kicsit - írta emailjében a Világászámnak Panajoth Dávid. Az este folyamán ugyanis számos kisebb utórengés volt. Tokióban amúgy kezd helyreállni az élet, ismét ellindult a tömegközlekedés. Néhány kisebb felüljárő összedőlt, például egy bevásárlóközponté, amely közelében Dávidék laknak.

A Rivercast modellje azt mondja, hogy aki nem élt át ilyet, az el sem tudja képzelni. Barátnője apartmanjában voltak, amikor elkezdődött. A japán lány szólt, hogy valami nagy baj történik hamarosan, majd 2 másodperccel később minden mozogni kezdett. Őrült vágtában futottak le a négyemeletes épületből, ki az utcára. A lánynak a bokája is kificamodott, kórházba kellett menjenek. Egy napig Dávid barátnőjének szüleinél voltak, amely egy ház Tokió közelében.

Dávid szombaton reggel már azt írta nekünk, hogy öltözködik, mert castingokra indul, az élet tehát megy tovább. A Tokiótól 300 kilométerre levő Miyagiban azonban borzalmas a pusztítás, erről küldött a Világszám olvasóinka képet Dávid.



Soha ilyen erős földrengés nem rázta meg még Japánt.