Nem is kongresszusi központ épül a Müpánál?

2018-10-15 14:57:00 Kail

hírkép

Mégsem az új, nagy befogadóképességű kongresszusi központ épül meg a Müpa mellett, hanem egy majdnem ugyanakkora rendezvényközpont - áll egy most közzétett kormányhatározatban.



Az immár a Budapest MICE Turisztikai Fejlesztési Program részét képező projekt előkészítésének határideje december 31. A Finta Stúdió által tervezett kongresszusi központról, mely egy 4100 személyes plenáris teremnek is helyet adna és amelynek már jogerős építési engedélye is van, említést sem tesz a kormányhatározat.

Épülhet viszont helyette egy olyan, multifunkcionális rendezvényhelyszín, amely „figyelembe veszi a Művészetek Palotájával kapcsolatos üzemeltetési szinergiákat”. Az október 12-én megjelent kormányhatározat 3-4 ezer fős rendezvényhelyszín tervezéséről szól.

A Finta-féle terv is tartalmazta az összeköttetést a Müpával, igaz, első számú küldetésként a kongresszusok befogadását tűzte ki célul. A most kormányhatározatba foglalt épület minden bizonnyal alkalmas lesz kongresszusok befogadására is. Nyilván sokkal inkább, mint a Müpa, ahol szintén lehet kongresszust tartani, feltéve, ha az elsődlegesen művészeti események lebonyolítására tervezett épületben lehet találni 1-2-3 olyan napot, amikor sem előadás / koncert, sem próba nem foglalja le a koncert, illetve színháztermet - írja a turizmus.hu.

A kormányhatározat szerint "a kormány kiemelten fontosnak tartja, hogy Magyarország minél több üzleti találkozó, kiállítás, konferencia rendezésének jogát szerezze meg."