Látott már ötkilós fenyőtobozt? Megmutatjuk!

2018-09-10 10:34:00 Kail

hírkép

Itt van a tavalyi év tanösvénye,  világ legnagyobb fenyőtobozai és az ország talán legszebb kilátója. Ahonnét a Balatont (is) csodálhatjuk. Badacsonyörsön járunk, a Folly Arborétumban, százéves cédrusok alatt.



Az ötlet a mostani tulajdonos nagyapját dicséri.  Mert az élő famúzeum története egyetlen családhoz kapcsolódik. Dr. Folly Gyula pécsi orvos találta ki, hogy olyan, nem őshonos fákat telepít ide, melyek jól tűrik a balatoni éghajlatot. Kezdetben a Földközi-tenger partvidékéről hozatott kosarakban előnevelt fákat, aztán a világ más tájairól is.

A munkát két világháború akasztotta meg, de - bár a családi birtok nagy része időközben állami tulajdonba került -, az ötvenes években az alapító közgazdász fia, Dr. Folly Gyula édesapja nyomába lépett. Ő főként ciprusokat telepített. Az ő fia, az immár harmadik generációt képviselő Folly Gyula agrármérnök pedig 1981-es nyugat-európai gyűjtőútjáról újabb száz  növényfajt hozott. Aztán a rendszerváltás után az államosított területeket visszavásárolta. Így újra az eredeti birtokos, a Folly család tulajdonába került az arborétum, amely a Balaton-felvidéki Nemzeti Park fokozottan védett területéhez tartozik.

A család megnyitotta a kertet a nyilvánosság előtt. Ma mintegy 400 fenyőféle, 200 lombos fa és cserjeféle virul itt. Már a negyedik generáció is bekapcsolódott az egész évben nyitva tartó arborétum munkájába. Folly Réka és Folly Judit másik családi örökséget is követ: üknagyapáik is foglalkoztak a birtokon a szőlőtermesztéssel, ők most friss lendületet vittek ebbe.

A megújult Folly Arborétum öt világtáj fenyői mellett gyermekparadicsomot, árnyas pihenőket,  saját bort és kézműves termékeket is kínál a vendégeknek. Meg az egyedülálló, fenyőtoboz formájúra épített kilátót, ahonnét fenséges panoráma nyílik a Balatonra. Hogy miért éppen fenyőtoboz? Mert itt található ebből a leghatalmasabb fajta. Még a kókuszdiónál is hatszor-nyolcszor nagyobb tobozok nőnek itt, Ábrahámhegy szomszédjában.