Tízezer milliárd forinttal vonul nyugdíjba!
2018-09-08 11:32:00 Újvári Nóra
Jack Ma, az Alibaba alapítója ezt egy interjúban jelezte, amely a New York Timesban jelent meg. Az egykori angol tanár 1999-ben alapította meg az Alibaba-t, mely azután a világ legnagyobb internetes kereskedő cége lett.
Később, ő hozta létre az Alipay rendszert is, mely a legelterjedtebb internetes fizetési rendszer az 1,4 milliárd lakosú Mennyei Birodalomban. Amikor a New Yorki tőzsdére vitte az Alibaba-t, akkor ez volt az év üzlete Amerikában! Visszavonulása már korábban megkezdődött: az operatív vezetést átadta csapatának. Jack Ma, akinek vagyonát a Forbes magazin 36,5 milliárd dollárra becsüli, manapság már inkább gazdasági diplomáciával foglalkozik.
Ez nem annyira egy korszak vége, hanem inkább egy új kezdete - mondta Jack Ma a New York Times munkatársának. Trump megválasztása után Jack Ma előbb találkozott az USA új elnökével, mint Hszi Csinping, Kína első embere. Jack és én nagy dolgokat viszünk majd végbe együtt! - ígérte akkor Donald Trump. Egy évig jól is mentek az ügyek, de azután elkezdték akadályozni Jack Ma és más kínai milliomosok amerikai nyomulását, pedig az Alibaba ura többmillió új munkahelyet ígért Donald Trumpnak.
Aztán kitört a kereskedelmi háború a világ két gazdasági szuperhatalma között. Ennek kapcsán Jack Ma hangsúlyozta: a kereskedelmi háborúskodás gyakran vezet igazi háborúhoz. Most ennek megakadályozását tartja fő feladatának Kína leggazdagabb embere, aki egyszerű angol tanárból lett dollár milliárdos, és aki most 54 éves korában nyugdíjba vonult.