Hastáncosok az afrikai árvákért

2018-04-30 11:50:00 Kail

hírkép

A Magyar Afrika Társaság (AHU) egyik fontos missziója a bamakói sérült gyermekeket támogató program. Balogh Cecília évek óta hastánc-esteket szervez, melyeknek a bevételét a nemes célra, a program segítésére ajánlják fel.



A táncest végén Szabó Györgyi, az AHU gyermektámogatási koordinátora tartott úti beszámolót, sok fotóval illusztrálva közelmúltbeli bamakói útjáról. Györgyi három éve járt kint utoljára, most Simigh Ágnes önkéntessel két hetet töltöttek Maliban.

Mint mesélte: az országban nagyon rossz a biztonsági helyzet, a fővárostól, Bamakótól nem mehettek 200 kilométernél távolabb. Kinti tartózkodásuk során végiglátogatták a 22 támogatott gyereket és családját, iskoláját.

Az út során 16 új gyerekről készítettek fotókat és információs lapokat, és bíznak benne, hogy hamarosan nekik is lesz magyarországi segítőjük. A gyerekeket kinti partnerük, Koné úr és felesége által működtett alapítvány választotta ki. Idén kilencéves az alapítvány és az AHU kapcsolata. A javasolt támogatás összege: havi 6.000 forint. A "szülők" nagyon megszeretik "gyerekeiket" - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Györgyi most is több személyes ajándékot vitt ki Maliba.