Gyönyörű nő lett a csinos bakfisból

2018-03-29 01:01:00 superadmin

hírkép

Kellett várnunk jó pár évet, hogy Erin Armstrongot (23) az Önök figyelmébe ajánlhassuk, ugyanis a csinos fiatal hölgy még nagykamasz lányként kezdett el szerepelni a BBC egyik sikersorozatában, a Shetlandben. A krimi már a negyedik évadnál jár, és a gimnazistából nagykorú egyetemista lett - a filmben is. Úgyhogy fogadják szeretettel a gyönyörű Erint.



Aki egyébként Cassie névre hallgat a sorozatban, és egyszerre két apukája is van, egy vér szerinti és egy mostoha. A lány sosem próbál különbséget tenni közöttük, mindkettővel napi gyakorisággal találkozik, és ugyanúgy szereti őket. A "baj" az, hogy a cseperedő, bűbájos lány kezdi felkelteni a skót település fiatal férfijainak érdeklődését, és ebből számtalan bonyodalom származik a negyedik évadban. Erin Skóciában született és ott is nőtt fel, és már 10 éves korában fellépett azokra a bizonyos világot jelentő deszkákra. Mégsem volt egyértelmű, hogy színész lesz a szépségből, menet közben volt pincérnő, személyi tréner és sales-es is, sőt, pszichológiát is hallgatott, de amikor felkérték a Shetlandban való szereplésre, végleg igent mondott a színészetre.