Nem hiányzik otthonról néhány aranyékszer?

2018-02-16 10:17:00 Kail

hírkép

Jóllehet egy ideje ettől hangos a sajtó, nemcsak eltűnnek dolgok a repülőtéren a csomagokból. Ugyanolyan titokzatosan oda is kerülnek. Bár gyanítjuk, hogy a kettő között szoros az összefüggés.



Míg Babos Tímeát több más utashoz hasonlóan megrövidítették a budapesti repülőtéren, Kiss-Várhegyi Flóra modell pont ennek az ellenkezőjét élte át. Amikor férjével együtt nemrégiben hazatért Thaiföldről, az otthoni kipakolásnál ámulva tapasztalta, hogy a feladott táskája zsebében ismeretlen aranyékszerek lapulnak. Először még nem is csodálkozott annyira: a táskát a családból mások is használják, azt hitte, ők felejtették ott az aranytárgyakat. De egy gyors körbekérdezésnél kiderült, hogy nem ez a megfejtés.

A rejtély persze nem hagyta nyugodni őket, megpróbálták kitalálni, hogy mi történhetett. Leginkább arra gondolnak most, hogy valakinek a kifosztott csomagjából kerülhettek át hozzájuk az ékszerek. Vélhetően úgy, hogy a reptéri szarkákat megzavarta valaki lopás közben és a bűnjelektől akartak megszabadulni, azért csempészték a zsákmányukat Flóra táskájába. Vagy valami sokkal értékesebbre bukkantak és dobták a szerényebb szajrét.

Akárhogy van is, a fiatal modell és férje szeretnék visszajuttatni az aranyat jogos tulajdonosának. Le is fotózták és azt kérik, jelentkezzen, akinek az ékszerei közül a képen szereplő tárgyak hiányoznak. Flóra két dologra kíváncsi, mielőtt átadná őket: hogy mibe volt csomagolva a gyűrű és melyik napon tűnt el. Ha ezek alapján sikerül azonosítani az ékszer gazdáját, az máris visszakaphatja a tulajdonát. Mutatjuk a képet.