Akit szidalmazott a megbuktatott miniszter

2014-03-14 16:32:00 szorenyi.p

hírkép

1985-ben úgy jutott be az Országgyűlésbe, hogy azt az akkori állampárt sem gondolta komolyan. Aztán lett a személyéből nagy ribillió. Egy fiatal jóképű szegedi újságíró kérdezni merészelt a parlamentben. Könyvet írt az akkori időkről. Király Zoltán tavaly kacérkodott a politikával, aztán könyvet írt.



Ha azt mondom, hogy Bős-Nagymaros mi jut az eszébe?

1988-89-ben az emberek az utcai felvonulásokon, tüntetéseken, ünnepeken demokráciát követeltek, éltették a magyar embereket, választásokat szerettek volna. A bősi vízlépcső építése további muníció volt a hatalommal szemben. Mindenki emlékszik arra a transzparensre: vízlépcsőt vagy demokráciát!

Csakhogy ezt a szókapcsolatot az akkori környezetvédelmi miniszter megváltoztatta. A parlamentben úgy fogalmazott, hogy vízlépcsőt és demokráciát. Miért nem tetszett ez Önnek akkoriban?

Az erőműről 1977-ben állapodott meg a csehszlovák és a magyar fél, majd 1988-ban elkezdték érdemben is építeni. Ekkor az Országgyűlésben tájékoztatást kértem a beruházásról, nem kis vihart kavarva. 7 hónapig készültem erre, mindennek utánajártam, beszéltem az építőkkel, környezetvédőkkel, politikusokkal, energetikai szakemberekkel.

Mire jutott?

Nem szabad megépíteni a gátat!

Így utólag is ezt mondja?

Igen.

Mit kapott akkor ezért?

Szerencsére már semmit, ingott az egypártrendszer, de később volt két furcsa esetem. 7 évvel később találkoztam egy pesti plázában Maróthy Lászlóval. Ő volt, aki vízlépcsőt és demokráciát is szeretett volna. Köszöntem neki, mire ő visszabiccentett és a foga között azt sziszegte: ezt akartátok cseszd meg?! Értettem is meg nem is a dühét. Valóban én szólítottam fel lemondásra, miután a kormány leállítatta az építkezést. Egy mezei képviselő a minisztert, akkoriban még nem volt szokás.

A másik?

Hasonló eset volt! Az egyik magát környezetvédőnek mondó szervezet vezetője esett nekem még a Parlament folyosóján mondván, hogy súlyos milliárdokat dobattam ki az ország ablakán.

Nem fél, hogy könyve miatt most majd bíróságra kell járnia?

Nem, mindössze az igazságot írtam meg. Beszédeimen keresztül mutatom meg, hogy milyen korból jöttünk és hová tartunk.

Hová?

Az talán a következő könyvem témája lesz, most ismerkedjünk a múltamon keresztül az akkori kor furcsaságaival.

 

Király Zoltán: Azok a daliás idők című könyve megvásárolható a webshopunkban.