Parádé és pompás ízek

2017-08-19 09:31:00 V.J.

hírkép

Augusztus 20-án már korán reggel elkezdődik az ünnepség a Kossuth téren.Fél 9-től megkezdik a magyar zászló ünnepélyes felvonását,majd a köztársasági elnök, Áder János mond beszédet, valamint következik a honvédtisztek ünnepélyes eskütétele.



Délelőtt 10 és 11 óra között látványos légi- és vízi parádét tartanak az Országház előtt, A szokásokhoz híven idén is lesz Szent Jobb körmenet, ez este 6 órakor kezdődik. Délelőtt 10-től este 8 óráig pedig a Mesterségek Ünnepe várja a Budai Várba látogatókat.

21:00-kor kezdetét veszi az ünnepélyes tűzijáték,melyet idén a Duna Lánchíd és a Margit híd közötti szakaszára helyeznek át. Több új látványelemet is bemutatnak, és a Parlament épülete is kiemelt szerepet kap majd.

Ha szereti a magyar ízeket és érdekli a szomszédos országok gasztronómiája is, érdemes már 19-én ellátogatni a Várkert Bazárhoz a Magyar Ízek Utcájára.Szombaton délelőtt 10:00-tól egészen éjfélig, vasárnap szintén délelőtt 10:00-tól 22:00-ig a Várkert Bazártól a Szilágyi Dezső térig kóstolhatunk különlegességeket, mint például az idei Magyarország Tortáját, vagy éppen a Szent István-napi kenyeret. A Magyar Ízek Utcájának Védegylete idén nyolcadik alkalommal szervezi meg az augusztus 20-i Szent István-napi ünnepségek kísérőrendezvényeként a Magyar Ízek Utcáját, mely azév talán legnagyobb látogatottságú gasztronómiai eseménye.