Vége lesz az elefántcsont biznisznek

2017-06-07 10:11:00 V.J.

hírkép

Az elefántcsonttermékek értékesítésének betiltásáért emeltek szót afrikai vadőrök Hongkongban, hangsúlyozva, hogy nem szabad eleget tenni a helyi kereskedők kártalanítási igényének.  A természetvédők szerint 2021-ig még több illegális elefántcsontot csempészhetnek be Hongkongba.



A javaslatot várhatóan még idén elfogadják, de a helyi kereskedők, akik kizárólag olyan termékeket árusítanak, amelyek az elefántcsont-kereskedelmet tiltó 1990-es nemzetközi egyezmény előtt kerültek a birtokukba, hevesen tiltakoznak  a változtatások ellen. A kereskedők több millió dollár kárpótlást követelnek, árukészleteik átadásáért, az afrikai vadőrök szerint azonban az orvvadászok úgy tekintenének a kompenzációra, mintha a hongkongi vezetőség felvásárolná az elefántcsontot, ami még több állat elpusztítását okozná Afrikában.

A szakértők és az aktivisták szerint a kártalanítást azért is ki kell zárni, mert a kereskedők és a csontfaragók, akiknek így is 27 éve volt a nagyjából 70 tonnányi elefántcsont értékesítésére, még majdnem öt évet kapnak arra, hogy megváljanak készleteiktől.