A szökevény doktornője

2017-04-28 18:44:00 superadmin

hírkép

Nem készülhet új évad A szökés című amerikai tévésorozatból a csinos barna doktornő, Sarah Wayne Callies nélkül. Időközben ex-férjétől, a halottnak hitt szökevénytől megszületett a fia, és legfontosabb feladatának azt tekinti, hogy megtalálja az elveszett apát.



A kis Sarah szülei egyetemi tanárok voltak, de őt nem vonzotta az a karrier, és elég korán eldöntötte, hogy színész lesz belőle. Később, amikor már főiskolára járt, igazán szerencsés volt, hiszen azzal egy időben már fel is lépett. Vagyis amit délelőtt megtanult a suliban, azt este már ki is próbálhatta a világot jelentő deszkákon.  Egy gyermek boldog édesanyja, azt pedig senki ne akarja kitalálni, hogy mennyire jó a házassága, mert a férj, Josh Winterhalt szakterülete a harcművészet.

A filmbéli Dr. Sara Tancredi azért hódította meg viharos gyorsasággal a tévésorozat nézőinek szívét, mert a börtön szigorú szabályai ellenére is mindig kitartott rab szerelme,Michael mellett, sőt, ha kellett, bűnözővé vált, és akár a rabságot is vállalta. Aki még nem látta, ne egy mosolygós, hibátlan Hollywood-i szépséget képzeljen maga elé, hanem olyan nőt, aki bájos vonásai mellett mély érzelmeivel és gyors észjárásával emelkedik ki a többiek közül. De ami mindennél fontosabb, A szökés esetében is győzedelmeskednie kell Sara soha nem múló, odaadó szeremének.