50 ezret ért a 60 ezer kattintás

2011-01-25 00:00:00 szorenyi.p

hírkép

Olvasóink ismét döntöttek. Másodjára is megválasztottuk a vilagszam.hu szépét vagy ha úgy tetszik legdögösebb lányát. Míg legutób Balavaider Bettina fantasztikusan szoros csatában nyerte meg a versenyt,addig most Szlávecz Dorina meggyőző fölénnyel diadalmaskodott. Csaknem 60 ezer kattintást ért el.



Szlávecz Dorina 21 éves és orvosnak tanul Pécsett. Elképzeljük, ahogy az anatómiát tanulja és ebben segít csoporttársainak. De félre a pajzánsággal övé az 50000 forintos díj.

A 176 centiméter magas lány nagyon szert táncolni, tagja egy helyi stúdiónak. Itt ismerte meg orvos párját, aki szintén modellkedik, A kapcsolat tartós, hiszen már 2 éve együtt vannak. Jelenleg olaszul tanul, és szeretne egyszer a talján kifutókon is végigmenni.

A második második helyen Pálovics Claudia végzett, aki Szlovákiában él. Természetesen a versenyzők olykor mindent bevetettek, hogy övék legyen a legtöbb kattintás. A azonban az egy címről érkező sorozatkattintásokat a technikai rendszerünk nem engedélyezte. Így mindenképpen az a győztes, akit valóban a legjobban kedveltek az olvasók. Így lesz az a most zajló fiúk versenyén is.