Séta Gizella királyné ősi udvarában
2009-10-20 00:00:00 debreczeni.l
A balatoni szezon végeztével is érdemes a tó körül barangolni. Remek kirándulást ígér Veszprém, ahol a vár patinás hangulatot idéző házai között sétálva a magyar történelem legszebb napjai elevenednek meg.
Az idei balatoni szezonnak végérvényesen vége, ám a tó körül ilyekor is érdemes barangolni. Szép őszutón remek kirándulást ígér a tótól szinte csak kőhajításnyira fekvő Veszprém, amely történelmi hangulatú várnegyeddel, rendezett óvárossal, és modern belvárossal csalogatja a látogatókat. A hét dombra épült város egyik magaslatán alakult ki a vár a X-XI. században a vár. Időközben barokk arculatot kapott a terület, ahol a város látnivalóinak zöme összpontosul. Remek kilátóhelyek és fontos programhelyszínek is találhatók itt.
Veszprém vára a magyar történelem legszebb napjait idézi.
Veszprém már a középkorban az ország egyik igen jelentős vára volt. A vár hét dombra épült, és Veszprém ezeréves történelme a Vár épületegyütteseiben koncentrálódik. Itt kap helyet az Érseki Palota, a Szent Mihály Székesegyház, a Gizella Királyné Múzeum, valamint a szintén Gizella nevét viselő kápolna és a Szent György kápolna.
A közelmúlt történelmét a vár jellegzetes barokk lakóházai idézik. Szép kilátás nyílik a városra a vár végén álló Szent István és Gizella királyné szobortól és a Tűztoronyból kitekintve is. Vendégeink több galériát és a Modern Képtárat (Vass László Gyűjteményt) is látogathatják. A szórakozni vágyókat egész évben várja a Petőfi Színház, a Pannon Várszínház és a Kabóca Bábszínház. A város híres állatkertje 1958. óta fogadja az érdeklődőket. A Laczkó Dezső Múzeumban egy állandó és két időszakos kiállítást tekinthetnek meg a látogatók, a Bakonyi Ház pedig a múlt század kisnemesi lakosságának életébe enged bepillantást.