Dubrovnik már tömve van

2016-11-14 17:41:00 V.J.

hírkép

Azoknak a turistáknak, akik jövőre szeretnék meglátogatni Dubrovnik városát, előre be kell jelentkezniük, és időpontot kell kérniük – írta a Vecernji List.



Túl sok a turista Dubrovnikban, ezért a városvezetés úgy döntött, korlátozza a városmagban egy időben tartózkodó látogatók számát – közölte a horvát napilap.

A következő szezontól ugyanis mindössze hatezer, a városlakókkal együtt egyszerre 8 ezer ember tartózkodhat a város központjában. A nyár folyamán többször is beszámoltak a híradások arról, hogy a városmag egyetlen szárazföldi bejáratánál, a nyugati kapunál nem tudtak kijönni az emberek az óvárosból a befelé özönlő tömeg miatt, a túlzsúfoltságtól szinte levegőt sem lehetett kapni Andro Vlahusic polgármester kijelentette: a kameráknak köszönhetően minden pillanatban tudni fogják, hányan vannak az óvárosban, ha pedig a szám eléri a 8 ezret, leállítják a taxikat, az autóbuszokat és az utasszállító hajókat is. Hasonló lépésre kell elszánnia magát a Plitvicei-tavak nemzeti parknak is, ellenkező esetben lekerülhet a UNESCO világörökség-listájáról.  Az UNESCO jövő februárig adott időt a Plitvicei-tavak vezetésének, hogy eleget tegyen kéréseiknek: akciótervet kell készíteniük arról, hogy a turisták mekkora számban, milyen feltételek mellett látogathatják a nemzeti parkot.