Ha tudná, kik készítettek fotókat!

2016-09-12 12:49:00 seifert.p

hírkép

A Csányi Alapítvány szegedi támogatottjainak első fotókiállítását tekinthetik meg a látogatók szeptember 10-16. között a budapesti Tranzit Art Caféban. A helyszínen a szegedi Közösségi Ház fotósainak utóbbi két évben készült legjobb alkotásai láthatók. A kiállítás megnyitóján meghallgathattuk az Alapítvány által támogatott gyerekekből álló Csányi Band koncertjét is



A Csányi Alapítvány Életút Programja a hátrányos körülmények között élő gyermekek életét tanulmányaik végéig támogatja. A gyermekek támogatása 10 éves kortól (5. osztálytól) kezdődik, mindaddig, míg fiatal felnőttként a támogatottak a munkaerőpiacra kerülnek. Az európai szinten is egyedülálló, hosszú távú program célja a tehetséggondozás, valamint az általa felkarolt gyermekek és családjuk mindennapjainak segítése, könnyebbé tétele. A Csányi Alapítvány – amely a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács tagja – 2005 óta támogatja a tehetséges, de hátrányos helyzetű gyermekeket.

A Tranzit Art Caféban bemutatott fotók alkotói a szegedi Közösségi Ház fiatal fotósai. Közel két éve tartó heti foglalkozásokon ismerték meg és sajátították el a fotózás ismereteit. Az elmúlt két év legjobb fotóit hozták el a szeptember 10-én kezdődött kiállításra. A fiatal tehetségek közül már többen is részt vettek hazai és nemzetközi fotópályázatokon. A fotókat szeptember 16-ig tekinthetjük meg a kávézóban.