8 halottja biztosan van a müncheni drámának

2016-07-22 18:58:00 seifert.p

hírkép

Több halálos áldozata is van a müncheni Olympia bevásárlóközpontban történt lövöldözésnek - jelentette pénteken a Süddeutche Zeitung című helyi lap weboldala. A tettesek, mert hárman vannak, este 9 körül még menekülőben voltak. 10 óra után bejelentették, hogy 8 halálos áldozat van.



Az eset délután 6 órakor történt. A CNN egy vásárlót már elért. Ő azt mondta, hogy lövéseket hallott, majd mindenki futni kezdett. Lynn Stein is csak annyit tett, hogy kiszaladt az épületből. Este fél 8 után az amerikai hírcsatorna azt írta, hogy vége van a drámának, de a rendőrségi akció még folyamatban van.

A német Bild azt írja, hogy egy ember nyitott tüzet. A férfi egy gyorsétteremnél lövöldözött. Később azt írták, hogy a tettes menekülőben van.

Este 8-kor viszont már nem zárták ki, hogy több tettes van, sőt több újság is úgy fogalmaz, hogy több helyszínről van szó, a német rendőrség szerint ez azonban fals információ.

8 óra után azt is megerősítették, hogy több támadó van, legalább három. Pontosabban ezt a német belügyminiszter jelentette ki, majd árnyalta, hogy egy biztosan. Az este folyamán emelkedett a halottak száma. Először egy emberről beszéltek, de 10 óra után után már 8 áldazotról számolt be a német rendőrség. 11-kor azt írták, hogy az egyik halottnál azt vizsgálják, hogy áldozat vagy az egyik lövöldöző, vagy annak tettestársa.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium egyelőre nem tud arról, hogy lenne magyar érintettje a pénteki müncheni lövöldözésnek - mondta Menczer Tamás, a tárca sajtófőnöke.

Az akció miatt leállítottak a tömegközlekedést, a rendőrség azt kéri az emberektől, hogy ne használja az S-Bahnokat. Azt is kérik a Twitteren a rendőrök, hogy az emberek ne posztolgassanak, mert ezzel a tetteseket segítik.

Több helikopterrel úton van Münchenbe a német rendőrség különleges terrorelhárító különítménye, a Grenzschutzgruppe 9 - jelentette a Bayerische Rundfunk 9 óra után.

München belvárosban bezártak a pubok és étterrmek. Közben vannak olyan híradások, amelyek azt sugallják, hogy németek követhették el a cselekményeket. Egyik támadó azt kiabálta egy videón, hogy ő német és Németországban született. Kiejtése alapján valóban lehet, hogy német anyanyelvű. A német rendőrség nem tud iszlamista motívumról - legalábbis is erről írtak tweetet.

Egy ember a Facebookon élőben közvetíti a drámát. Florian Deissenböck oldalát itt találja. Az utcáról pedig ennyit lehet látni a rendőrségi akcióból.

A környéket, amely lényegében az 1972-es olimpiára épitett városrész, mostanra a rendőrség teljesen lezárta.

 



Hat halottja van a müncheni lövöldözésnek. Három támadóról beszélnek a rendőrök.