Magyar szakács a világbajnok

2010-11-30 00:00:00 szorenyi.p

hírkép

Világbajnok lett Varga Károly. A kecskeméti szakács a luxemburgi kulináris világbajnokságon diadalmaskodott. A nemzeti felnőtt válogatott ezüst, az ifjúsági arany éremmel tért haza.



Minden válogatottnak egy hideg és egy meleg konyhás ételsort kellett elkészíteni 105 főre Erre öt óra állt rendelkezésre, és a zsűri nemcsak az ízek és a látvány alapján döntött, de értékelték a tisztaságot, figyelték, hogyan alkalmazzák a konyhai technológiákat és szemlézték az alapanyagokat is. A nemzeti válogatott erőssége ezúttal a meleg konyhás menüsor volt, ami percek alatt fogyott el a konyhából.

Az, hogy a junior válogatott aranyérmet szerzett, óriási dolog, ráadásul az összetett versenyben, az aranyérmesek között a harmadik helyre sorolták őket, ami eddig a legjobb eredmény amit valaha elértek - mondta Varga Károly, aki Kocsonya Kálmánnal együtt az ifjúsági csapat felkészülését is segítette.

A világbajnokság legjobb egyéni versenyzője a magyar nemzeti válogatott csapatfőnöke, Varga Károly lett. Az összetett bajnoki címet az a szakács nyeri el négy évente, aki a legtöbb aranyérmet gyűjti be az egyéni kategóriákban. Arról, hogy miképpen készültek a magyarok a versenyre itt olvashat.

 



A magyar felnőtt válogatott tagjai: Varga Károly, Volenter István, Molnár Péter, Kostyál Gábor, Birkás Gábor, Szűcs Sándor voltak.