A Best of Budapest Hungary átadta díjait

2016-04-02 20:35:00 L.Eszter

hírkép

Az előző évekhez hasonlóan idén is átadták a Best of Budapest & Hungary kiadó díjait. A díjátadó gálát ezúttal a Kempinskiben rendezték meg. A kitüntetéssel a hazai gasztronómia, vendéglátás és turizmus legjobbjait szeretnék elismerésben részesíteni.



A Best of Budapest & Hungary kiadó 23 évvel ezelőtt kezdte meg tevékenységét. Kezdetben étterem guide-ként üzemeltek, azóta pedig már számos platformon megtalálhatóak, legyen szó online honlapról, nyomtatott magazinról, vagy mobil applikációról.

Ebben az évben több, mint 10 ezer szavazat érkezett be az olvasók által, hiszen online formában bárki leadhatta voksát a legjobbnak vélt jelöltekre. Idén 47 különböző kategóriában 285 szolgáltatót díjaztak a 2015-ös évben nyújtott teljesítményükért. Ráadásul két új kategória is megjelent, a stúdió- és lakáséttermek, valamint a találkozóhelyek kategóriája.

A kiadó idén tíz kiemelt díjjal is jutalmazta a szolgáltatókat. Ezek közül az egyik legjelentősebb kategória az Életműdíj, aminek elismerését Rosenstein Tibor nyerte el. Freed Péter, a kiadó alapítója kiemelte, hogy a séf már 20 éve van jelen a szakmában, de még mindig nagy lelkesedéssel törekszik a megújulásra.

Az év séfjének személyében egy abszolút kreatív, kitartó, lojális és megszállott emberre ismertek, Francisck Réka Alíz főszerkesztő elmondása szerint. Az elismerést nem más nyerte el, mint Bíró Norbert, a Baraka étterem séfje. A díjat életének második nyitására ajánlják a szerkesztők.

A Cake Shop-lánc cukrásza, Sallay Fanni érdemelte ki a Best of Budapest & Hungary Év cukrásza díját. A fiatal, háromgyerekes anyuka nem kevesebb, mint három cukrászdát tudhat maga mögött, emellett előadásokat tart, és egy szakácskönyve is megjelent.

Az év gaszto-vállalkozójának Gianni Annonit, a Pomo D’oro egyik tulajdonosát választották, akinek sikerült kialakítania egy úgynevezett „dolce vita” életérzést Budapesten, miután létrehoztak öt különböző olasz helységet az Arany János utcában.

Az év budapesti éttermesének járó elismert Héder Irma, a Sushi Sei tulajdonosa vehette át, aki még vendégként szerette meg a japán étkezést. A Sushi Sei éttermébe eleinte törzsvendégként járt vissza, 2014-ben azonban Irma vált a vendéglő tulajdonosává.

A pannonhalmi Viator étteremről az utóbbi időben már többször is lehetett hallani. A kortárs épület a több, mint ezer éves monostor mellett jött létre, ami ma már a világörökség része. A Pannonhalmi  Főapátság tőszomszédságában található étterem vezetője, Takács Gábor kapta meg Az év vidéki éttermese kitüntetést.

Engelbrecht Kinga 2010 óta áll a New York Palace hotel élén. A szállodaigazgató vezetése alatt a hotel elnyerte Az év budapesti szállodásának jutalmazott elismerést.

Az év vidéki szállodásait is megválasztották, méghozzá Döbrentei Ildikó és Csaba személyében, akik a Káli Art Inn vezetői a Balaton-felvidéken. Noha nem ez az eredeti szakmájuk, a vendéglátáshoz rengeteg érzékük lehet. A szálloda sajátosságai közé tartozik, hogy munkát adnak a környező falvak és települések lakóinak, valamint nyugodt légkörben, természetesen, barátságosan és kedvesen fogadják vendégeiket.

Tavaly megjelent egy új kategória, Az év gasztro-bloggere, amelynek az idei díjnyertese Mautner Zsófia lett, akit a hazai gasztroblog-kultúra megteremtőjeként is emlegetnek a szerkesztők. Zsófia diplomatakarrierjével hagyott fel, hogy megvalósítsa álmait. A hat nyelven beszélő gasztro-bloggert láthattuk már a televízióban, reklámkampányokban, de olvashattunk is már tőle szakácskönyveket.

A 2015-ös év gasztro-borászának Kovács Nimródot választották. Az amerikai múlttal rendelkező fiatalember korábban szintén más területen tevékenykedett, de mára több, mint húsz amerikai álamban váltak elérhetővé a borai.

A különdíjasok mellett négy szakembert kiemelt elismerésben részesítettek. Ari Yom-Tov, a belvárosi Gozsdu-udvar fejlesztéséért, valamint az óbudai Buda & Entertainment & Gastro komplexum életre hívásáért, Széll Tamás, Hamvas Zsolt és Ganczer Gábor pedig a Bocuse d’Dor magyar és európai döntői kapcsán végzett munkájukért kaptak elismerést.

 

Fotók: dr. Kiss Róbert Richard