Egyre több turistát vonz Szlovákia
2016-03-30 09:51:00 j.protic
Az év eleje óta fokozott érdeklődés mutatkozik a szlovákiai utak iránt. Januárban évközi viszonylatban 31 százalékkal nőtt az országba látogatók száma, ami összesen 320 ezer személyt jelent – közölte a TASR hírügynökség.
A rekordévnek számító 2015 után, amikor Szlovákiát 4,3 millió turista kereste fel az idén megdőlhet a látogatási csúcs –vélik a szakemberek. A derülátásra az ad okot, hogy az ország történelmének eddigi januári látogatottsági eredményei közül az idei bizonyul a legjobbnak és a trend februárban is folytatódott.
A látogatottság növekedéséből a hazai és a külföldi üdülők egyaránt kivették saját részüket. A belföldi üdülés mellett 198 ezer látogató (+31 százalék) döntött, külföldről pedig 122 ezer turista (+30 százalék) érkezett Szlovákiába. Magyarországról csaknem 47 százalékkal több vendég érkezett, mint egy évvel ezelőtt.
A turisták számának növeléséhez a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) marketingtevékenysége is hozzájárult, beleszámítva a pontosan célzott televíziós és on-line közegben folytatott kampányt is. Nagyon hatásásnak bizonyult az Eurosport tv műsorában folytatott hosszútávú kampány. A látogatottságot pozitívan befolyásolta Szlovákia javuló légi összeköttetése, valamint a megyei és körzeti idegenforgalmi szervezetek, szubjektumok munkája.
„A turisták számának növekedését észleltük az összes legjelentősebb küldőpiacunk, így Csehország, Lengyelország, Németország, Magyarország és Ausztria esetében. Különösen örvendetes közel kétéves csökkenés után az oroszországi látogatók számának növekedése. Ehhez hozzájárult a Moszkvából és Szentpétervárról Rigán át Poprádra irányuló légi összekötetés módosítása – amiben a SACR is komoly mértékben kivette a részét –, illetve a Moszkvából közvetlenül Pozsonyba közlekedő új légi járat beindítása” – fejtette ki Marta Kučerová, a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség vezérigazgatója.
„Emellett egyre több nyugat-európai turista érkezik, számos olasz, spanyol, nagy-britanniai látogatót veszünk nyilvántartásba. Nőtt az olyan távoli országokból érkező turisták száma is, mint Kína, az Amerikai Egyesült Államok vagy Dél-Korea. Ezekben a SACR a visegrádi négyek (V4) tagországaival együtt propagálja Szlovákiát” – mondta a hírügynökségen a SACR vezetője.