Nem volt magyar a lezuhant dubaji gépen

2016-03-19 07:04:00 seifert.p

hírkép

Lezuhant leszállás közben egy utasszállító repülőgép Rosztov-na-Donu repülőterén, a fedélzeten utazó 61 (más források szerint 62) ember életét vesztette. 55 utás és 6 fős személyzet volt a fedélzeten. A FlyDubai járatáról van szó. A 2009-ben alapított társaságnak ez volt az első komoly balesete.



A gép Dubajból érkezett az oroszországi repülőtérre. Az információk szerint viharos szél volt és a gép állítólag másodszor próbált meg leszállni. A kifutótól alig 100 méterre történt a tragédia.

Putyin elnök szóvivője azt mondta, hogy az állam minden segítséget megad az elhunytak családtagjainak.

A repülőteret 24 órára lezárták, hogy megpróbálják az áldozatok holttesteit kihozni a roncsok közül.

Közben a Boeing, hiszen egy 737-esről volt szó, bejelentette, hogy kész segíteni a baleset körülményeinek vizsgálatát. A cég közleményében az is benne van, hogy imádkoznak a meghaltakért.



Az orosz polgári, vészhelyzeti és katasztrófavédelmi minisztérium hivatalos tájékoztatása szerint a lezuhant Flydubai Boeing-737-800 gépen nem utazott magyar állampolgár.