Kívánatos édesanya

2016-03-20 01:01:00 superadmin

hírkép

Naya Rivera amerikai színésznő és énekesnő. Pályafutását már kisbabaként elkezdte, hiszen már apróságként is gyönyörű és tehetséges volt.



A nagy áttörést a Glee című sorozat hozta meg számára, mely nagyon népszerű a tinédzserek körében.  Elmondása szerint azért jelentkezett, hogy „énekelhessen, táncolhasson és színészkedhessen” ugyanabban a műsorban, emellett nagy rajongója Ryan Murphy munkásságának, aki a sorozat producereként ismert.

Rivera Ryan Dorsey színésszel házasodott össze 2014. július 19-én, Mexikóban. 2015 februárjában Rivera Twitteren jelentette be, hogy első gyermekét várja. A terhesség alatt bejelentette, hogy nem szexel férjével, mert amellett, hogy a teste megváltozott, még kényelmetlenül is érintette, hogy a kicsi jelenlétében éli szexuális életét férjével. Azóta megszült, s biztosan újra aktívan éli házasságát.