A gyomornak állítólag jó

2010-11-15 00:00:00 szorenyi.p

hírkép

Bár a legutóbbi sörözés kicsit hosszúra nyúlt Karlovy Varyban, azért a Világszám tudósítója beszámol a város főnevezetességéről, a gyógyvízről is. Kipróbáltuk és mondjuk úgy, nem lettünk nagy barátja.



A sör nem rossz Karlovy Varyban, de a turisták nem ezért szeretik. A gyógyvize miatt. A fürdőkultúra is ezért honosodott itt meg, 13 fő- és vagy 60 kisebb forrás ered a környéken. Ezt már 500 éve is felfedezték és itt épült meg az első gyógyhelye 1508-ban. Azóta lett világhírű, amit az utcákon sétálva lépte-nyomon tapasztalhatunk.

Besétálva az óvárosba azon kapjuk magunkat, hogy megbámuljuk azokat az embereket, akik gőzölgő, furcsa alakú korsócskából szürcsölnek valamit. Először azt hinné az ember, hogy valami forralt alkohol lehet, de hamar rájöttünk, ez csak a hely híressége, a gyógyvíz lehet. Az óváros központi részén áll, vagy inkább rondítja a látképet, egy a szocialista időkben felhúzott betonépület. Olyan, mint egy buszpályaudvar. Innen lépnek ki az emberek kezükben a furcsa kancsóval. A foggantyújából szopogatják a gyógyvizet, amit a csarnokban lehet ingyen kapni. Pontosabban a kutacskákból zubog alá és bárki, bármilyen edényt, flakont, kólásüveget alá tarthat. Ezek azonban snassznak számítanak. A helyi speciális kancsóból illik inni. Ez a műremek lapos, szűk a szája és a füléből egy kis szopóka hajlik ki, amelyen keresztül kell szürcsölni ezt a meglehetősen büdös vizet. Kipróbáltuk, borzasztó íze van, de állítólag az emésztőszervi betegségekben szenvedők számára elixír.

Amúgy az utcákon is találhatók olyan kutak, amelyekből ez a gyógyvíz csordogál és itt bizony sorban állnak az emberek. Japánok, németek, oroszok, olaszok. Kezükben a kancsócska, amely egyrészt szuvenír, másrészt ivóalkalmatosság. Díszítéstől és mérettől függően 60-600 korona az ára. 100-150-ért már megfelelőt kapni, ez ugye kb. 1100-1700 forintnak felel meg. Hmmm, ebből 5 sört biztosan leguríthatunk a már meglátogatott kocsmánkban. Szerencsére gyomrunk jól bírta az előző napot, így a kérdés gyorsan eldőlt a kúra és túra között.



A várost IV. Károly német császár alapította 1370-ben, róla nevezték el.