
Ahol a magyar köztársasági elnök járt
2010-11-09 00:00:00 szorenyi.p
A magyar köztársasági elnök nagyon szép helyen járt. Karlovy Varyban tanácskozott Csehország, Szlovákia, Lengyelország és Magyarország államfője. A Világszám sem volt rest és ellátogatott az egykori Monarchia ékkövébe, Karlsbadba.
7 és fél óra. Ha hajnalban indulunk, azaz kikerüljük a Budapesti dugót és Prága elővárosaiban is szerencsénk van, akkor nagyjából enni időbe telik eljutni autóval eljutni a magyar fővárosból Karlovy Varyba. Abba a Cseh városba, amelyik óvárosa gyönyörű. Itt nem dúl háború, a szocialista paneleket inkább a város folyón túli vidékeire telepítették, azaz minden maradt úgy, mint ahogy azt Ferenc József itt hagyta.
Azért valami szembe tűnő. Mondhatnánk nem kicsit, nagyon. Ez pedig az orosz megszállás. Nem a 40 év szocializmusa, hanem a modern kor turisztikai nyomulása. Karlsbadban, ha egy házat eladunk, boltban vásárolunk, szállodában recepcióstól kérdezünk, akkor nem az angol dukál idegen nyelvként, hanem az orosz. Csakúgy, mint a francia Riviérán, a gazdag oroszok megjelentek mindazokon a helyeken, ahol azelőtt a cári Oroszország főurai, hercegei, nemesei megjelentek. Karlsbad is egy ilyen hely. A rendszerváltozások után az oroszok pillanatok alatt felvásárolták az ingatlanokat, a számukra legkedvezőbb életkörülményeket alakították ki, megerősítették gazdasági pozícióikat és ma már otthon érzik magukat. A pénzek jelentős része pedig korántsem makulátlan. Ezt a helyi politikusok is érzik, de keveset tudnak ellene tenni, hiszen Csehországban az egyik legliberálisabb a kaszinótörvény.
A Világszám tudósítója is tapasztalta mindezt. A szerény 3 csillagos hotel portásának habitusa sokkal inkább a keleti sztyeppéket, semmint a cseh polgáriasságot idézte. A kirakatokban még csak kalandvágyból sincs kiírva az ár. A sörözős? Nos, az óvárosban inkább nem ajánlom. 60 korona egy pohárral. Ez pedig 700 forint. Hogy nálunk is ennyi? No, de kérem, hiszen Csehországban vagyunk! Már kinéztem egy pofás kis kocsmát a turisztikai övezeten túl, holnap odamegyünk.