Szellemekkel suttog

2017-09-30 01:01:00 superadmin

hírkép

A dekoratív, tehetséges hölgy már nyolc éves korában kezdte az éneklést és színészkedést.  Kilenc éves volt, amikor édesanyjával Los Angelesbe költöztek, hogy mihamarabb befusson.



Jennifer Love Hewitt, amerikai színész-énekesnő nevéről régebben szinte biztos, hogy a Tudom mit tettél tavaly nyáron című horrorfilm jutott sokaknak eszébe. Ez mára megváltozott. Nem csak azért, mert sok év telt már el a filmpremier óta, hanem, mert Magyarországon is vetítik a Szellemekkel suttogó című, misztikus sorozatot, melyben Jennifer kapta meg a főszerepet. Ezek mellett szerepelt még a lusta, vörös macskáról szóló filmben, a Grafieldban is.

Férjével Brian Hallisay-jel 2013-ban házasodtak össze és első gyermekük Autumn James Hallisay is ebben az évben született meg, míg második gyermekük 2015 júniusában.