Több turistát várnak Szlovákiába

2016-01-06 09:24:00 j.protic

hírkép

Az idén várhatóan tovább nő a Szlovákiába érkező külföldi turisták száma – véli a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség- SACR, amely szerint a rendelkezésére álló adatok alapján feltételezhetően az idén 5-7 százalékkal több külföldi vendéget fogadnak majd az országban, mint tavaly.



A 2O15-ös évben több mint 4 millió látogató fordult meg Szlovákiában. „A Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség folytatja reklámtevékenységét, hazai és külföldi érdeklődőket csábít szlovákiai utazásokra, üdülésekre” – mondta a TASR hírügynökségnek Marta Kučerová, a Szlovák Idegenforgalmi Ügynökség (SACR) vezérigazgatója.

A SACR úgy véli, hogy 2016-ban a szlovákiai kulturális és sportrendezvények az eddiginél is több érdeklődőt vonzanak majd Szlovákiába. Gazdag lesz a jelentős nemzetközi sportrendezvények kínálata. Sok látogatót vonzhat külföldről a műkorcsolya-eb, melyet január 27. és 31. között Pozsonyban rendeznek meg vagy a március 5-6-án az Alacsony –Tátrában, Jasnán zajló női alpesi sí-világkupa. Május 12-15. között Liptószentmiklóson (Liptovský Mikuláš) tartják a vadvízi evezés Európa-bajnokságát. Emellett az idén Kassát illették Európa sportvárosa címmel, Szlovákia pedig júliustól decemberig az Európai Unió soros elnöki feladatkörét látja el. Ez szintén számos látogatót vonzhat az országba.