Tragikus napok a Tátrában

2016-01-04 16:31:00 j.protic

hírkép

December 23-ától január 4-ig szokatlanul sok, 152 baleset történt a szlovákiai hegyekben, ebből hét halállal végződött. További hat haláleset történt a Tátra lengyel oldalán – közölte tátrai sajtóértekezletén Jozef Janiga, a Hegyi Mentőszolgálat igazgatója.

 

 



Az esetek közös nevezője, hogy az áldozatok megcsúsztak, majd több tíz vagy száz métert csúsztak illetve zuhantak. Az esést általában sziklák fogták fel, az áldozatok azonnal életüket vesztették.

Janiga elmondta, a hegyi menedékházakhoz vezető utak ugyan járhatóak, de felületük jeges, csúszos. Aki magashegyi túrára indul, mindenképpen vigyen magával legalább túrabotot, de a hágóvas is indokolt.

Janiga szerint, a túraösvényeken a turisták biztonságban vannak, a nyílt terepen viszont akadhatnak nehézségek. A megcsúszás még a tapasztalt hegymászók számára is komoly veszélyt jelent. „A legnagyobb veszélyben az úgynevezett pszeudohegymászók vannak, akiknek akár minőségi felszerelésük is lehet, de nem tudják, hogyan kell azt használni. Az Alacsony-Tátrában a viszonyok nem alkalmasak a síalpinizmusra. A hegygerincen nincs hó, nem lehet sível közlekedni, csak hágóvasakkal” – mondta Janiga.

A Kis és a Nagy Fátrában viszont jók a feltételek a síalpinizmusra- tette hozzá a mentőszolgálat vezetője.

Janiga azt is elmondta, hogy a síalpinizmus nem veszélytelen, a sportolónak síléccel a hátán gyakran kilométereket kell gyalogolni a jeges, fagyott havon, mire eléri az ideális terepet. Út közben is érheti baleset.

A mentőszolgálat figyelmeztet, bár a napokban mérsékelt felmelegedés várható, a hetek-hónapok óta megfagyott jeges hóra ez nem lesz hatással, így mindenki fokozott óvatossággal közlekedjen a hegyekben. Lavinaveszély jelenleg nem várható, a hegyoldalokon ehhez túl kevés a hó.