Asszír keresztény menekültek Szlovákiában
2015-12-11 11:20:00 j.protic
Csütörtökön késő este landolt a kassai repülőtéren az a repülőgép, melyen Szlovákiába érkezett a 149 önként befogadott asszír keresztény menekült. A 25 család Irak északi részérél érkezett Szlovákiába.
Az asszír keresztények az iraki Moszul városának környékéről származnak, amelyet már korábban elfoglaltak az Iszlám Állam erői, és ezt követően kiűzték onnét az ott élő keresztényeket.
A különgéppel Kassára szállított menekülteknek a belügyminisztérium közlése szerint az eredeti tervek alapján már napokkal korábban meg kellett volna érkezniük, ám az iraki Erbíl városából történt áttelepülésüket a biztonsági helyzet eddig nem tette lehetővé.
Az Iszlám Állam elől menekülő családokat az útlevél-ellenőrzés után a homonnai menekültközpontba szállították.
Ivan Netík belügyi szóvivő elmondta: a menekültek eddig egy kolostorban laktak, ahol polgári aktivisták segítségével már a szlovák nyelv alapjait is elsajátították. Netík hangsúlyozta: ezek az emberek halálos veszedelem elől menekültek, de a karácsonyt már békében és biztonságban tölthetik Szlovákiában.
A szóvivő hozzátette: egyelőre több csoportot nem fogadnak, további keresztény családokat Lengyelországba és Csehországba küldtek.
A menedékkérők most nagyjából három hétig karanténban maradnak, amíg az összes szükséges orvosi vizsgálatot el nem végzik. Ezt követően szabad mozgást biztosítanak számukra. Netík hozzátette: a menedékkérőék integrációs folyamata átlagosan hat hónaptól két évig tart. Ezalatt elsősorban az államnyelvet kell elsajátítaniuk, hogy be tudjanak illeszekdni a szlovák társadalomba. Netík elmondása szerint a csoportban több képzett szakember van, őket a hivatásuknak megfelelően igyekeznek majd elhelyezni oda, ahol szívesen fogadják őket.
A menekültek nevében Douglas Al-Bazi tiszteletes mondott köszönetet a szlovák kormánynak, az egyháznak és mindazoknak, akik segítették őket abban, hogy Szlovákiába utazhassanak.