
Városi buszjárat Pozsony és Rajka között
2010-10-13 00:00:00 superadmin
Október elejétől Szlovákia fővárosát Rajkával rendszeres buszjárat köti össze, amely a pozsonyi városi tömegközlekedési hálózat része. Az üzemeltetéshez szükséges két autóbusz beszerzéséhez az Európai Regionális Fejlesztési Alap 380 ezer eurót adott.
Az ötszázalékos önrészt pedig a pozsonyi önkormányzat költségvetéséből fedezték. Miután országhatárokon átnyúló tervezetről van szó, a pályázatot Szlovákia és Magyarország közösen nyújtotta be Brüsszelben, a 2007-2013-as uniós költségvetés terhére.
Szlovákiai sajtójelentések szerint ezt a járatot elsősorban a mintegy háromezres lélekszámú határ menti magyar településen élő, hozzávetőleg hétszáz szlovák állampolgár szorgalmazta, akik közül a legtöbben Pozsonyban dolgoznak. – A közvetlen öszszeköttetés révén ezután a rajkaiak is könnyebben jutnak el Szlovákia fővárosába egy-egy kulturális vagy más eseményre..
A 801-es számú busz , munkanapokon hajnali öttől éjjel tizenegyig minden óra negyven perckor indul a rajkai autóbusz-fordulótól. A menetrend szerint harminc perc alatt ér a Szlovák Nemzeti Színház új épülete előtti végállomásra, Dunacsún (Cunovo), Oroszvár (Rusovce) és Horvátjárfalu (Jarovce) érintésével. Munkaszüneti napokon ritkábbak a járatok. Részletes menetrend a www.bratislava.sk honlapon érhető el. A menetjegy ára 1,50 euró, amit forintban is lehet fizetni a járművezetőnél, egy út 420 forintba kerül.A diákok és a nyugdíjasok féláron utazhatnak.
A pozsonyi közlekedési vállalat tavaly óta már üzemelteti a 901-es járatot, amely Pozsonyt az ausztriai Wolfstahllal és Hainburggal köti össze, ahol ugyancsak egyre több szlovákiai család telepedik le.