Hátborzongató dolgot művel saját magával a nő

2015-10-05 13:53:00 Kovacs R.

Jewel Shuping egész életében vak szeretett volna lenni – és megkapta, amit akart, megvakította magát. Most, állítja, boldog.

A most 30 éves nő Észak-Karolinában él. Látónak született, de egészen kis korától szerette azt játszani, hogy nem lát. Egészen pontosan, ahogy elmondja, úgy érezte, neki nem kellene látnia. Gyerekként sokáig nézett a Napba, hátha az elvakítja eléggé ahhoz, hogy később se lásson, majd kamaszként sötét napszemüvegeket kezdett hordani, hogy vaknak nézzék. Vett magának egy fehér botot is, és megtanulta a Baille-írást. De ez nem elégítette ki, ő ugyanis nem vaknak akart látszani, hanem valóban vak akart lenni.

Állítólag egy pszichológus tanácsolta neki, hogy csepegtessen oldószert a szemébe. (Nem nevezte meg a szakembert – ha megtenné, azt minden valószínűség szerint kiközösítené a szakma.) Az oldószer pedig hatott. Jewel kórházba került, ahol megműtötték, hogy megmentsék a látását. Jewel nagyon dühös volt, amikor úgy tűnt, hogy a műtét sikerült, és újra lát -ha rosszabbul is mint eredetileg. Később azonban fokozatosan roncsolódtak a szövetei, és teljesen elvesztette a látását. Most már teljesen vak, és állítja, hogy boldog. Tudja, hogy a környezete nem tartja normálisnak, a családja ki is tagadta, amikor megtudták, hogy nem balesetben vesztette el látását. De ez nem zavarja- írja a globoport.hu.

Jewel betegségét úgy hívják testkép-integrációs zavar, az ebben szenvedők vagy egyes -ép egészséges – testrészüket érzik idegennek, szeretnének megválni tőle, vagy valamely érzékszervüket szeretnék elveszíteni. Akárcsak Jewel, egészen az extremitásokig képesek elmenni, hogy megszabaduljanak gyűlölt lábuktól, kezüktől. A zavarban szenvedő nem érzi tökéletesnek magát ép emberként, de meg van arról győződve, hogy az amputáció, a siketség, a vakság, a bénítás vagy más meghatározott módszer segítene megoldani ezt a problémát. Tudja, hogy melyik végtagjának melyik részét kellene eltávolítani, és irigykedik az amputáltakra. Egyesek a hátukra szíjazzák a karjukat, hogy ne zavarja őket. Gyakran amputáltként viselkednek, vagy annak adják ki magukat. Mindezeket a jelenségeket saját maguk is furcsának és természetellenesnek tartják, egyedül érzik magukat ezekkel a gondolatokkal, és úgy érzik, ezt senki sem fogja megérteni. Szégyellik is magukat ezek miatt, és igyekeznek elrejteni ezeket a gondolatokat a nyilvánosság elől, még az egészségügyi személyzet elől is. Az amputáció érdekében sérüléseket okozhatnak maguknak. A zavar oka nem ismert – pszichoterápiával próbálják kezelni.