Édeni szépségek

[szorenyi.p] publikálva: 2010-05-06 00:00:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Megszületett a döntés az interneten. Megtaláltuk Magyarország legszebb édeni szépségét. Ő és 15 társa vehet részt május végén a nemzteközi döntőben.


Rendhagyó módon folyt a verseny a Miss Éden magyarországi győzelmééért. Három hónapig küzdöttel a lányok az interneten, hogy ők kapják a legtöbb szavazatot. Szó sem volt tehát 3-5 pulpitus mögött ülő középkorú úr elfogult döntéséről. Mindenki szavazhatott. Ivanincs Anna, Soltvadkertről lett a győztes, több 10000 kattintással. A második helyen Szilágyi Mariann került, a budapesti lány kissé durcás fotójával hódította meg az internetezőket. A harmadik helyen a mindig mosolygós Farkas Gréta végzett.



Május 28-30 Europairventure Kalocsán, benne Miss Éden nemzetközi döntő.



Rajtuk kívül még 13 lány örülhet, ők ugyanis részt vehetnek a Miss Éden nemzetközi döntőjén, amelyet Kalocsán rendeznek egy fantasztikus technikai show keretén belül. A döntőbe jutottak névsora itt olvasható. Tessék örülni!

Hamarosan megtekinthetik a hivatalos fotózáson és oklevélátadón készült képeket is, itt a világszám.hu-n.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Megint az OTP a legjobb digitális bank
A járvány felpörgette az igényt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Már nemcsak Párizsban van Louvre
Megnyitó Abu Dhabiban
RECIKLI
Koccintás online
Ha már zárva a kocsma is

Itt jártunk: Svájc

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2025.12.26. 18:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I.
2025.12.27. 10:05 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban II.
2025.12.28. 10:35 Világszám - Inforádió
Karácsony a világban I. ism.
Közösség
Nap lánya

Szépség és kitartás

Szófelhő / Archív
--