Tízszeres különbségek a lakásárakban
[szorenyi.p] publikálva: 2011-11-10 17:07:00 | Nyomtatás
A lakásárak 2008-tól 2011 első félévéigközel 12 százalékkal csökkentek, s az első félévi átlagárak alapján több mint tízszeres eltérés van az árakban országos szinten - állapítja meg az OTP Jelzálogbank felmérése.
Az OTP Jelzálogbank elemzése szerint a lakáspiacon az idei év jelenti a mélypontot. A forgalom, az építési és használatba vételi engedélyek száma, az árak, a hitelezés volumene és a hitelportfólió minőségi összetétele sokéves, akár évtizedes minimumon áll. Az idei év a bajba jutott hitelesek megmentését célzó programok bevezetéséről szólt, amelyek hatása egyelőre nem mérhető, ugyanakkor összességében bizakodásra adnak okot, hogy jövőre elindulhat a kilábalás.
Az OTP Értéktérkép címen kiadott elemzés szerint a legdrágább lakás Budapest első kerületében cserélt gazdát négyzetméterenként 589 ezer forintért, Pesten pedig az V. kerületben 357 ezer forint volt egy négyzetméter ára. A fővárosban egy négyzetméter átlagára nem változott számottevően: 2010 végén az átlag 262 ezer volt, most 256 ezer forint.
Ugyanakkor öt kistérségben - a bodrogközi, a sarkadi, az encsi, a jánoshalmai és a lengyeltóti - az átlagár nem éri el az 50 ezer forintot.
A lakásingatlanokra kötött ügyletek száma 2010 első félévéhez képest az első félévben 21 százalékkal csökkent, ezen belül Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 46, Fejér megyében pedig 40 százalék volt a visszaesés aránya.
Az elemzés megállapítja, hogy az értékesítési céllal épített társasházi lakások száma tovább csökken, de a kereslet élénkülését mutatja, hogy az idén 181 projekt valósulhat meg. Igaz, a beruházók kockázatkerülését jól mutatja az, hogy drasztikusan csökken a beruházások mérete.
(Forrás: MTI)
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás