Zeman ócsárolta az amerikai sört

A cseh államfő újabb aranyköpése

[j.protic] publikálva: 2014-11-25 13:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Szinte nincs nap, amikor a cseh sajtó ne foglalkozna Milos Zeman államfő botrányos kijelentéseivel. Az elnök nemrégen egy rádióinterjúban használt trágár szavakat, majd kétségbevonta az 1989-as novemberi rendőrségi brutalitás tényét, most pedig külföldön hívta fel magára a figyelmet.


A cseh elnök ezúttal Kazahsztánba látogatott, ahol sajátos módon támogatta a cseh cégeket.

A cas.sk portál beszámolója szerint Miloš Zeman egy vállalkozói szemináriumon szólalt fel , ahol többek között felhívta a figyelmet a cseh sörfőzdék minőségére. Azokat a világ legjobbjaiként emelte ki, s hozzátette, hogy hozzájuk képest az amerikai sör csak piszkos víz. "Ne feledjék, hogy a cseh sör a legjobb a világon. Egyik piszkos vizet kínáló amerikai versenytárs sem tud versenyezni velünk, mint ahogy a német sörfőzdék sem" - mondta Zeman oroszul a helyi vállalkozóknak, akik lelkesen megtapsolták. A cseh elnök hivatalos küldöttségében számos cseh nagyvállalkozó is helyet kapott.

 

A kazahsztáni látogatás 450 millió dolláros szerződéseket hozott a cseh cégeknek - tájákoztatott a Novinky.cz portál.. Zeman a kazah elnökkel, Nurszultan Nazarbajevvel tárgyalt, a találkozó után pedig az országot kiemelt és hosszútávú partnernek nevezte. A cseh elnök hozzátette, hogy az ország a legutóbbi 1999-ben történt látogatása óta hatalmas lépést tett előre. "Ez az ország egy gazdasági csoda" - mondta, s hozzátette, szerinte egyre jelentősebb gazdasági szereplővé válik. A cseh cégekkel kötött szerződések elsősorban mezőgazdasági technológiára, bányászati eszközökre és fegyverekre vonatkoznak.

Zeman egyébként szívesen beszél a sörökről, évekkel ezelőtt Szlovákiában okozott nagy felháborodást, amikor kormányfőként ócsárolta a poprádi sört, mint mondta, azt legfeljebb csak fogprotézisok tisztítására lehet használni....

 

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Putyin Prágába látogat?

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
A helyzet rosszabb, mint gondolnánk
Mit találtak a Déli-sarkon?
PÉNZTÁRCA
A pénztáros 30 milliója
Valutaváltás csak mellékkereset volt
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Rend van, demokrácia nincs, ez Szingapúr
Ezért a bevándorlók álma az ország
RECIKLI

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--