Visszaesett a luxuscikkek eladása Kínában

Kevesebb luxusórát adtak el

[j.protic] publikálva: 2015-01-22 08:13:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Tavaly visszaestek a luxustermékek eladásai Kínában, bár az 1 százalékos éves mérséklődést megfigyelők inkább csak jelzésértékűnek tekintik; 2013-ban és 2012-ben még 2, illetve 7 százalékos növekedést mértek az ágazat megfigyelői - számolt be a trendekről a kínai média csütörtökön.

 

 


A kínai szárazföldön a fogyasztás értéke a Bain & Company konzultációs cég elemzése szerint tavaly 115 milliárd jüan, 18,8 milliárd dollár volt.

A Hszinhua hírügynökség által idézett Bain & Company megállapítása szerint a leglátványosabban a luxus órák és a férfi divatcikkek forgalma esett vissza, 13, illetve 10 százalékkal.

A jelenség okaként a kínai kormány által a kormányzati és párthivatalnokok, köztisztviselők számára előírt visszafogottságot, takarékos életformát, a korrupció elleni harcot és annak az ajándékozásra gyakorolt hatását jelölik meg. A hongkongi visszaesést pedig egyértelműen a Foglald el a központot! mozgalom közterületfoglaló tüntetéssorozatának a számlájára írják.

Az elemzés arra is kitért, hogy a kínaiak által vásárolt luxustermékek 70 százalékát az úgynevezett "tajkou" csatornán keresztül vásárolják, ami azt jelenti, hogy online ügynökségek megbízás alapján külföldön szerzik be a kívánt árut. A hatékonyan működő szolgáltatás népszerűsége egyrészt a határon túl vásárolt termékek iránti nagyobb bizalomra vezethető vissza, másrészt így a luxuscikkeket terhelő adók megfizetése is megkerülhető.

Kína a legtöbb nyugati luxustermék gyártójának legfontosabb piaca. Egyes felmérések szerint a világ luxuscikkeinek körülbelül 30 százalékát vásárolják meg kínaiak.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
PÉNZTÁRCA
Ez kell ahhoz, hogy zöldíthesse otthonát
Mit kell tudni a Zöld Otthon Program hitelfeltételeiről?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Néhány napra kellemes célpont lehet Moldova
Szép környezet, kellemes zene, finom kávé és péksütik
RECIKLI
Tini verte át a Twittert
Politikusi kamuprofil

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--