Videós pályázat indul középiskolásoknak

A Mátyás király Emlékévhez kapcsolódóan

[Ujvári] publikálva: 2018-10-12 16:44:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Videós pályázat indul középiskolás diákok számára a Mátyás király Emlékévhez kapcsolódóan. 2018. november 5-ig várják a három fős magyarországi és határon túli csapatok jelentkezését, akik saját szemszögből mutathatják be Mátyás királyt és korszakát egy rövid, általuk készített videó formájában. A három legjobb csapat értékes nyereményekben részesül, de díjazzák a Facebook közönségszavazásának győztesét is.


A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja, az Oktatási Jogok Biztosának Hivatala, valamint az OTP Fáy András Alapítványa videós pályázatot hirdet középiskolás diákoknak a Mátyás király Emlékév alkalmából. A pályázatra a három fős, magyarországi és határon túli csapatok jelentkezését egyaránt várják, de minden csapatnak rendelkeznie kell egy kísérőtanárral. A verseny kiemelt célja, hogy a középiskolások közelebb kerüljenek Mátyás királyhoz és a reneszánszhoz, valamint, hogy a témában közös gondolkodásra inspirálja a diákokat és tanáraikat.

A kétfordulós pályázat első körében a zsűri pontozza a beérkezett videókat, és kiválasztja azt a tíz csapatot, akik a második körben is részt vehetnek. A kiválasztott csapatok a Magyar Tudományos Akadémia székházában rövid prezentáció keretében mutathatják be témaválasztásuk okait, filmkészítési technikájukat. A prezentációkat a szakmai zsűri ugyancsak pontozza, és a két pontszámból alakul ki a végleges eredmény. A döntőben sor kerül a 10 legjobb film levetítésére is. A három legjobb csapat értékes nyereményekben részesül, de díjazzák a Facebook közönségszavazásának győztesét is.

A versenyre 2018. november 5-ig lehet jelentkezni a http://matyaskiraly.btk.mta.hu/ oldalon. A zsűri tagjai: Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa, a verseny védnöke, E. Kovács Péter történész (MTA BTK TTI), Horváth Richárd történész (MTA BTK TTI), Pálosfalvi Tamás történész (MTA BTK TTI), Szaszkó Elek, a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium tanára, történész, Borsody István filmrendező, szerkesztő (RTL Klub), Velancsics Béla, az MTA Kommunikációs Főosztály munkatársa és Haga Ferenc, az OTP Fáy András Alapítvány képviselője.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Fehér tetők a hőszigetek ellen
Harc a városi túlmelegedés ellen
PÉNZTÁRCA
Ilyen a kölni maskara
Kedvezményes utak a karnevál fővárosába
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
7 ok - amiért ne kérj idegenvezetőt!
Vatikáni tapasztalatok a turisták lenyúlásáról
RECIKLI
A Nike 115 milliója
A sportszergyártó, mint környezetvédő fényezi magát

Itt jártunk: Velence

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

2. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

3. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

4. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

5. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

6. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

7. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

8. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

9. Zaklatta, levágta hát a péniszét

Bosszú Indiában

10. Parlamenti szex a mosdóban

Okostelefonra vették a képviselői pásztorórát

Műsoraink
2019.02.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Bali
2019.02.23. 10:05 Világszám - Inforádió
Indonézia
2019.02.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Bali ism.
Közösség
Nap lánya

Valentin-napon kérték meg az énekesnő kezét

Szófelhő / Archív
--