Változik a Kresz

Ne vezessen rutinból Németországban

[Kail] publikálva: 2019-08-16 12:42:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Átalakítják a közúti közlekedés szabályait Németországban, a KRESZ tervezett új elemeit csütörtökön mutatták be Berlinben.


A reform célja, hogy a közúti közlekedés biztonságosabb, igazságosabb és még inkább "klímabarát" legyen - emelte ki Andreas Scheuer szövetségi közlekedési miniszter.

A tárca egy sor szigorítást is javasol. A járdára, kerékpárútra parkoló és a második sorban - a szabályosan leállított járművek mellett, úttesten - várakozó autósok például az eddigi 15 eurós (4875 forint) bírság helyett 100 euróig terjedő büntetésre számíthatnak.

Az autópályákon baleseti helyszínre tartó rohamkocsiknak nyitott, úgynevezett mentősávban közlekedő autósokat még nagyobb, 200-230 eurós pénzbüntetéssel sújtják, és egy hónapra bevonják a jogosítványukat, amelyet két büntetőponttal együtt kapnak vissza.

Az újítások legnagyobb része a kerékpáros közlekedés biztonságának erősítését szolgálja. Az előzésről szóló szabályok közül például törlik a "megfelelő oldaltávolság" meghatározást, amelynek helyére az kerül, hogy lakott területen legkevesebb 1,5 méter, lakott területen kívül pedig legkevesebb 2 méter előzési oldaltávolságot kell tartani a kerékpárosokat kikerülő gépjárművekkel.

Ugyancsak a kerékpárosokat védi, hogy 3,5 tonnát meghaladó össztömegű tehergépjárművel csak "lépésben", legfeljebb óránkénti 7-11 kilométer közötti sebességgel szabad jobbra kanyarodni. A szabály megszegése 70 eurós pénzbüntetéssel és egy büntetőponttal jár. A minisztérium azért kezdeményezi ezt a szigorítást, mert a halálos vagy súlyos kerékpáros balesetek nagy részét jobbra kanyarodó tehergépjárművek okozzák.

A javaslat szerint a helyi hatóságok kijelölhetnek úgynevezett kerékpáros övezeteket is, amelyekbe csak kerékpárral vagy elektromos meghajtású kisjárművekkel lehet behajtani, és legfeljebb óránkénti 30 kilométeres sebességgel szabad közlekedni.

A reform révén számos új KRESZ-tábla is megjelenhet a német utakon, például a kerékpárosok és motorkerékpárosok megelőzésének tilalmát jelző tábla és a gyorsforgalmi kerékpárutat jelző tábla.

A klímabarát közlekedést ösztönző javaslatok közé tartozik, hogy az elektromos meghajtású járművek mellett azok a személygépkocsik és oldalkocsis motorkerékpárok is szabadon használhatják a buszsávokat, amelyekkel legkevesebb három személy utazik, és külön parkolóhelyeket jelölhetnek ki a közösségi autómegosztó rendszerekben üzemeltetett gépkocsik számára.

A reformcsomag tárcaközi egyeztetése hétfőn kezdődik. A minisztériumok után a tartományi kormányok és az érintett társadalmi szervezetek véleményezhetik a terveket. A KRESZ-rendelet módosításához a tartományoknak is hozzá kell járulniuk, az ügyben a törvényhozás tartományi kormányokat összefogó kamarája (Bundesrat) dönt majd. A közlekedési tárca szándéka szerint az új szabályok egy részét még az idén bevezetik.

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Elő az elsősegély-dobozzal!

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Poroszlói halparadicsom
Megnyílt Európa legnagyobb édesvízi akváriuma
PÉNZTÁRCA
A magyar családoknak belföldi üdülésre futja
A gyermekbarát hoteleket keresik
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ezek az új év új utazási trendjei
Az okosvárosoké a jövő
RECIKLI
Magyaroké a legjobb zöld találmány!
Díjat nyert a metanol előállítása kommunális hulladékból

Itt jártunk: Finnország

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Me too - Weinstein peren kívül megegyezett

47 millió dollárjába fáj

2. Jönnek az e-babák

Tíz év múlva már minden második újszülött ilyen lesz

3. Vád alatt a pedofil milliárdos börtönőrei

Bill Clinton női ruhában

4. Minden, ami vagina

Új múzeum nyílt Londonban

5. Ő a legszexibb pasi az idén

Legalábbis a People magazin szerint

6. Napóleon-szakértő volt, szeretőt gyilkolt

Egy fiatal lány testrészei voltak a hátizsákjában

7. Újabb erőszakolási vád Polanski ellen

Az eset állítólag 44 évvel ezelőtt történt

8. Beosztottal randizott a nagyfőnök, kirúgták

A hatalmas üzleti siker sem védte meg

9. Lekapcsolták a pedofil oldalt a dark weben

Több száz gyanúsított van

10. 4500 dollárért kelt el Eva Braun bugyija

A legabszurdabb 2. világháborús árverési tárgy

Műsoraink
2019.12.06. 18:35 Világszám - Inforádió
Finnország I.
2019.12.07. 10:05 Világszám - Inforádió
Finnország II.
2019.12.08. 10:35 Világszám - Inforádió
Finnország I. ism.
Közösség
Nap lánya

Ő benne van a százban

Szófelhő / Archív
--