Űrhajós lesz Csehország moszkvai nagykövete

Vladimír Remek utazhat az orosz fővárosba

[j.protic] publikálva: 2013-11-13 12:33:00 | Nyomtatásprint

hírkép

 

Vladimír Remek volt csehszlovák űrhajós, kommunista EP-képviselő lesz Csehország új moszkvai nagykövete. Kinevezését Milos Zeman államfő már aláírta - közölte honlapján a cseh elnöki iroda szerdán.

 


Zeman államfővé választása után februárban közölte, hogy új moszkvai nagykövetnek Remeket, új pozsonyi nagykövetnek pedig Lívia Klausovát, elődje, Václav Klaus feleségét szeretné kinevezni.

Karel Schwarzenberg akkori cseh külügyminiszter mindkét jelölést azonban elutasította, s nyílt vitába keveredett Zemannal. Schwarzenberg szerint a nagykövetek kinevezése a külügyminiszter hatáskörébe tartozik. A vita következtében több hónapra leállt a cseh nagykövetek cseréje, mert Zeman senkit sem volt hajlandó jóváhagyni.

A vita Petr Necas kormányfő és kormánya júniusi bukásával oldódott meg. Jirí Rusnok szakértői kormányának hivatalba lépése után a nagykövetek cseréje újra megindult.

Klausová már Pozsonyban van, s átadta megbízó levelét a szlovák köztársasági elnöknek. Remek bejelentette, hogy rövidesen megválik az EP-képviselői mandátumától, s a szükséges előkészületek után elfoglalja moszkvai állomáshelyét.

Az egyetlen csehszlovák űrhajós, aki 1978. március 2-án szovjet rákétán repült az űrbe, Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának (KSCM) színeiben szerzett európai parlamenti mandátumot.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Most megint nyár lesz
A héten javul az idő
PÉNZTÁRCA
Mire vágynak a magyarok?
Autó apának, egyetem a gyereknek
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Van, ahol már tilos a Google Maps
Túl sok embert vitt rossz útra
RECIKLI
Jégkorszaki növényeket találtak
Jurassic Park a való világban

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--