Ünnepség Dunaszerdahelyen

Erőt kell demonstrálni a választással

[j.protic] publikálva: 2014-03-15 08:25:00 | Nyomtatásprint

hírkép

A Klapka.c.rockopera előadása a dunaszerdahelyi VMK-ban. MTI-fotó

Akárcsak az 1848-as forradalom céljainak megvalósításához, a felvidéki magyarság megmaradásához vezető célok eléréséhez is tekintélyszerző erő kell, amelynek meglétét a szombati szlovákiai államfőválasztáson demonstrálhatja a magyarság - jelentette ki Berényi József a nemzeti ünnep előestéjén mondott beszédében Dunaszerdahelyen, pénteken.

 


A Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke 1848-49 üzenetét felidézve párhuzamot vont a forradalom és szabadságharc idején megvalósított és azon "megoldások" között, amelyekre a felvidéki magyarságnak ma szüksége van a megmaradását lehetővé tevő célok megvalósításához.

 

Berényi József beszédében azt hangoztatta: 1848 azért is volt sikeres, mert olyan gondolatkört fogalmazott meg, amelyek mögé tömegek álltak oda, s ezért a felvidéki magyarság egységének megteremtéséhez ma is olyan közös célokat kell felállítani, amelyek mögé a lehető legtöbb magyar embert fel lehet sorakoztatni. Hangsúlyozta: akárcsak 1848-ban ma is erő kell minden cél megvalósításához, erő kell a felvidéki magyarság megmaradása alapkérdéseinek megválaszolásához, Dél-Szlovákia felzárkóztatásához, ahhoz, hogy a felvidéki magyar közösségnek tekintélye legyen. Mint mondta, ennek megszerzéséhez az is hozzájárulhat, hogy az államfőválasztáson a magyar közösségnek saját jelöltje van. "Azért is rendkívül fontos a holnapi nap, mert a célkitűzéseink mögötti erő demonstrációjáról lehet szó" - fogalmazott.

 

A Csallóköz központjának számító városban, a megemlékezést a Klapka című rockopera felvidéki bemutatójával összekötve tartották a helyi művelődési központban.

A Felvidéken a hét végén szinte az összes nagyobb, magyarok lakta településen megemlékezéseket tartanak az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján. A nagyobb rendezvények többségét az államfőválasztás március 15-re kitűzött időpontja miatt nem az évforduló napján hanem egy nappal előtte, illetve utána tartják. Pozsonyban, a Medikus kertben lévő Petőfi Sándor szobornál vasárnap tartják a szokásos rendezvényt, amelyet a Csemadok szervezett.

 

© vilagszam.hu

(Forrás: MTI)




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Olaj ömlött a tengerbe Rijekánál
Veszélyben a turizmus a Kvarner-övölben
PÉNZTÁRCA
Készpénzmentesek lesznek az iskolák
Kártyával és online a tízóraiért
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Portaportya, fűvészkert, evezés
Kalandok a Holt-Szamosnál
RECIKLI
Ez lett az év hazai kerékpárútja
Családoknak egynapos kirándulásra

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--