Újabb Fradi sportlétesítmény 2014 őszére
A jégkorongozók is saját csarnokot kaphatnak
[szorenyi.p] publikálva: 2013-03-29 10:34:00 | Nyomtatás
Fotó - fradi.hu
2014 őszére saját jégkorongcsarnoka lehet a Ferencvárosnak. Erről beszélt Almássy Kornél az FTC szakosztályelnöke a DIGI Sport reggeli műsorában. Elmondta: elkészült egy tanulmányterv, amely alapján TAO-pénzből másfél év alatt elkészülhetne az FTC jégkorongcsapatának kőbányai otthona.
Az idén 85 éves jégkorong-szakosztálynak szüksége van egy saját jégcsarnokra, hiszen az utánpótláscsapatok hol itt, hol ott edzett ebben a szezonban – erről beszélt Almássy Kornél a Reggeli Startban. Az FTC szakosztályelnöke azt mondta, 2014 őszére készülhetne el a létesítmény, "itt szeretnék kezdeni a szezont". Létezik már egy tanulmányterv, de még számos jóváhagyásra van szükségük. Úgy fogalmazott: „nyilván nagyon sok mindenen át kell ennek a tervnek mennie, pl. miniszteri ellenjegyzésre is szükség van”.
A 2000 nézőt befogadó csarnok nem a IX. kerületben, hanem Kőbányán, a Sportligetben épülne fel. Reményeik szerint a beruházásra TAO-pénzekből kerülne sor. Az épületben edzőpálya is helyet kapna.
Az idei szezont értékelve Almássy Kornél azt mondta, a két idegenlégiós nem vált és amúgy is peches évük volt annak ellenére, hogy minden csapatot sikerült legyőzni a MOL Ligában. Több volt ebben a szezonban, mint amennyi kijött belőle – vélte a szakosztályelnök, aki azonban örült annak, hogy az MTK-val közösen indított junior csapat érmet tudott szerezni a bajnokságban.
Galéria:
A kategória további hírei:
Egy magyar recepciós mesél
Életveszélyes a túrázás
3. Emeletes ülések a repülőkön
Ez (is) lehet a jövő
Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el
5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap
Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó
Két év tombolás után csak a férj
7. Nádas Tamás barátom emlékére
Lezuhant a műrepülő világbajnok
8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat
A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye
9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket
Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat
Szex kölcsönbe
1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban
Sztárjainkat is utolérte a szerelem
2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian
Hiányzó gyémántok
3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt
Készen állsz?
4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez
Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől
5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy
Elmondjuk, miért!
6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi
Köztük vagy?
7. Jolie keményen megvádolta Pittet
„Történt családon belüli erőszak…”
8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!
Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?
9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár
Nem akárhol buktak le
10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után
A királyi családban sem fenékig tejfel az élet
Szépség és kitartás