Új munkatársakat vár a Takarékcsoport!

Már érettségi után is lehet jelentkezni

[Melitta T] publikálva: 2018-03-23 13:59:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Bíró-Trencsényi Ildikó 2015 óta dolgozik a Takarék  Csoport  HR területén, őt kérdeztük arról, miért érdemes most, akár pályakezdőként is jelentkezni a szabad pozíciókra.


 

Kiknek ajánlanád azt, hogy jelentkezzenek a Takarék Csoporthoz?

Mindenképpen olyan embereknek, akik szeretnének fejlődni, keresik a kihívásokat, hiszen most egy olyan integrációban vagyunk benne, amire Magyarországon még nem volt példa. Nagyon sok folyamatot át kell dolgoznunk, újra kell gondolnunk, és ez igazán innovatív hozzáállást igényel.

A munkavállalók szempontjából milyen változást hoz az integráció?

Az integrációban résztvevő bankok kollégái most már egy csapatként dolgoznak a Takarékcsoport céljainak elérésért. Ez sok új kihívást jelent a kollégák számára, amely a folyamatok újragondolásával, és kidolgozásával jár együtt. A cégvezetés a változás során törekedett az eddigi legjobban működő gyakorlatokat átemelni és egységesíteni az újonnan megalakult cégcsoportban. (Például kafetéria, egységes munkarend)

Vannak olyan pozíciók, amiket már érettségi után betölthetnek a fiatalok, melyek ezek pontosan és miért ajánlanád egy végzősnek?

Bankfióki tanácsadói pozíció és többféle call centeres pozíció. Nagyon sokat tanulhatnak a bankszektorról, működésről, folyamatok kialakításáról, és tapasztalatot szerezhetnek. Ráadásul a bankfióki tanácsadók számára egy 6 hetes belső képzésünk is van, de aki az egyetem ideje alatt a gyakorlatban is szeretné kipróbálni tudását, őket gyakornoki helyekkel várjuk.

Hogyan jelentkezhetnek hozzátok az érdeklődők?

A betöltésre váró pozícióink a www.karrier.takarek.hu-n érhetőek el, egy önéletrajzot kérünk minden jelentkezőtől.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Simogatás igen, befogadás nem
A Fővárosi Álletkertben is lehet húsvétolni
PÉNZTÁRCA
A UPC meghökkentő ügyintézése
Mi nem szeretünk, Horst
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Hello Kitty bicikli kétmillióért
Japánban bevásárolni könnyű és nehéz
RECIKLI
Hulladék farmerből egyedi divat
Különleges ötletek az Európai Hulladékcsökkentési Héten

Itt jártunk: Ciprus

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Csak ronda nőket meg pasikat mutathat a tévé?

Amikor túllépünk egy határon

2. Mi kell a nőnek?

Jól keresnek az elfoglalt üzletasszonyok partnerei

3. Steiner Kristóf érdekeset mondott a Pride-ról

Budapestre jön az Izraelben élő újságíró

4. Nem is voltam Trump szeretője

Ezt állítja a volt francia elnök felesége

5. Végre bocsánatot kért exétől Brad Pitt

Ezúttal Jennifer Aniston volt soron

6. Ilyen, amikor a nők üldözik a férfiakat

Szerepcserés videón mutatják meg

7. Szexszünet munkaidőben

Mindenki jól jár

8. Szexleckék panda maciknak

Videó is készült róla

9. Méhekkel elégítette ki magát Kleopátra

A rovarok adták a rezgést az ókori vibrátorban

10. Aki lefeküdt a brit miniszterelnök fiával

Churchillt is megkívánta az amerikai szépség

Műsoraink
2018.07.20. 18:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz
2018.07.21. 10:05 Világszám - Inforádió
Görögország
2018.07.22. 10:35 Világszám - Inforádió
Zakíntosz ism.
Közösség
Nap lánya

Camila igazán vadító

Szófelhő / Archív
--