Új Malévben gondolkodik a kormány?

Fontos, hogy legyen nemzeti légitársaság

[j.protic] publikálva: 2014-03-17 09:43:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Két évvel a Malév csődje után a közlekedésért is felelős miniszter úgy látja, "kiemelkedő nemzetgazdasági érdek, hogy Budapest központtal, kiterjedt hálózattal rendelkező erős, versenyképes nemzeti hálózati légitársaság működjön". – írja a napi.hu portál.

 


A Malév 2012 februárjában elején szüntette be működését, miután az Európai Bizottság a magyar céget a korábbi állami támogatások visszafizetésre kötelezte. Bár korábban léteztek tervek a Malév menedzselt csődjére - a svájci nemzeti légitársaság Swissair/Swiss példájára hivatkozva -, magyar kormány mégis elengedte az állami céget. A csőd után a szakmában élt a remény egy új nemzeti légitársaság felállításban, ám a Malév repülési jogainak (Moszkva, Kijev, Tel Aviv) értékesítésével ezek is okafogyottá váltak - a Malév három legértékesebb repülési jogát a WizzAir nyerte el. A légicéget ma már világszerte magyar low-cost légitársaságként ismerik, a Wizz a kormány keleti nyitás programjával együtt mozdulva kvázi nemzeti légitársasággá lépett elő.

Ennek fényében talán meglepő, hogy két évvel a Malév csődje után Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter - egy képviselői kérdésre írásban válaszolva - úgy vélekedett, hogy a fapados cégek mellett "kiemelkedő nemzetgazdasági érdek, hogy Budapest központtal, kiterjedt hálózattal rendelkező erős, versenyképes nemzeti hálózati légitársaság működjön".

A bő hatoldalas levéből kiderül, hogy a miniszter álláspontja szerint a nemzeti légitársaság Európa minden országában - az adott ország szempontjából - mint munkahelyteremtő és munkahelyfenntartó, valamint komoly adópotenciállal bíró gazdasági szereplő jelenik meg. Az idegenforgalmi iparág stratégiailag fontos katalizátora, amelyen keresztül az állam befolyásolhatja turisztikai ágazatot, közvetve pedig az egész ország üzleti élet. Fontos szereplő mindezek mellett a külkapcsolatok tekintetében, geopolitikai, illetve nemzetpolitikai szempontból egyaránt. A piaci szempontokon kívül egyéb nemzetgazdasági, esetleg biztonsági érdekek érvényesítése kizárólag a nemzeti légitársaság várható - olvasható Némethné válaszában.

A nemzeti hálózati légitársaságban rejlő gazdasági potenciál jelenleg nincs megfelelően kihasználva, ahogy az ország, illetve a főváros más szereplőivel együttműködésben rejlő szinergiák sem - ismerte el a miniszter. Arról azonban nincs szó a válaszban, hogy mindezért a kormány milyen lépéseket tervez tenni, ha egyáltalán vannak ilyen tervei a kabinetnek.

A miniszter állításaival nehéz vitatkozni, hiszen Magyarország versenyképességének sem tett jót a Malév-csőd - igaz, korábban az államháztartást csúfította az időről-időre jelentkező támogatási igény. Abban ugyanis, hogy Magyarország a World Economic Forum (WEF) 2013-as versenyképességi listáján a 148 ország közül 3 helyet rontva a 63. helyre került, sok egyéb tényező mellett - amelyekről részletesen itt olvashat - a nemzeti légitársaság bukása is közrejátszott. Míg ugyanis 2011-ben még a 66 helyen állt hazánk a légiközlekedési infrastruktúra minősége terén, addig 2012-ben a 91., 2013-ban pedig a 101. helyre esett vissza.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Sikeres évet zárt a Lufthansa

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Kukkoljon valami elképesztőt a neten!
Az albatroszok titkos élete
PÉNZTÁRCA
Nagyon megbüntette a GVH a booking.comot
Agresszív pszichés nyomással
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Bálnafesztivál Japánban
Tudják, de csinálják
RECIKLI
Így randizunk vírus után
Ma még a Tinder is más

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--