Új magyar fesztivál-appot fejlesztettek

Bemutatkozás augusztusban, Panyolán

[Kail] publikálva: 2019-06-13 13:40:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Rengeteg újdonsággal és sok-sok hagyománnyal szolgál majd augusztus első napjaiban a 14. PanyolaFeszt. Itt debütál majd a kisfesztiválok mobilalkalmazása, a Festivize is. Erről és a  programokról Budapesten számoltak be jó sok érdeklődő újságírónak.


Nagy dolog, hogy Budapesttől 400 kilométerre, egy kicsi faluban kulturális történések vannak - kezdte a sajtótájékoztatót  Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke. Aki elmondta: a panyolai fesztivál minősített fesztivál, ami azt jelenti, hogy együtt van benne a jó infrastruktúra, a kitűnő tartalom és az egyedi arc. Ráadásul mindehhez hozzájárul a táj, a természet: a falu csodálatos fekvése, három folyó és a híres "nem tudom" szilva. Meg persze a belőle főzött pálinka.

A fesztivál csaknem másfél évtizede civil kezdeményesnek indult és lényegében az is maradt. Erről már Muhari Zoltán beszélt. Az öt utcás, 600 lelkes település polgármestere nem győzte sorolni a rengeteg régi és új programot. Amelyekből csak ízelítőt tudunk nyújtani. A zene mellett most több lesz az eddiginél az irodalom és a színház, a kiállítás természetfotókból és határon túlról összegyűjtött üvegképekből, szerveznek túrákat kerékpárral és busszal, például a környék gyönyörű templomaihoz. A Tisza partján tutajon is szól majd a muzsika, a táncosok a folyóparti homokban és néha kicsit a vízben is ropják majd. A tíz portaprogram is nagyon változatos lesz: a gyerekeket például autósmozi is várja. Az egyik helyi anyuka vállalta, hogy projektorral magyar mesefilmeket vetít a portáján és a kicsiknek kartonpapírból autókat épít, ezekből nézhetik majd a mozit. Aki akar, szilvás ételek készítését is megtanulhatja. De, mint mondtuk, ez csak ízelítő a programból.  A lényeg, amitől egyedi a PanyolaFeszt, az, hogy az egész falu együtt csinálja.

Panyolán debütál a Festivize közösségi applikációs rendszer, az együttműködésről a sajtótájékoztatón írt alá megállapodást Muhari Zoltán és a fejlesztő, Poór Szabolcs. Az Androidon már elérhető alkalmazás rengeteg újdonságot tartalmaz. Ideális a kis fesztiváloknak: sablonok alapján néhány óra alatt feltölthető, a fesztiválok rendezőinek nem kell fejlesztőcsapatot alkalmazniuk. A felhasználók szűrhetnek kategóriára, dátumra, de még konkrét pálinkára is. Van "kedvencek" menüpont, ennek segítségével bárki saját programfüzetet állíthat össze. Az app fél órával a rendezvény előtt emlékeztetőt küld, aztán interaktív, Google alapú térképen azt is mutatja, merre kell menni. A terv az, hogy a kiemelkedő fesztiválok hálózatot alkotnak majd, így Panyolán azt is lehet tudni, hogy mi újság mondjuk Kapolcson.

Az augusztus eleji PanyolaFesztre  a vendégházakat már télen lefoglalták. Szállás legfeljebb a környező településeken akad, de Nyíregyházáról az idén először utazási irodák segítségével egynapos buszos utakat szerveznek azoknak, akik az esti koncert és a pálinkafogyasztás után biztonságban szeretnének hazajutni.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Simogatás igen, befogadás nem
A Fővárosi Álletkertben is lehet húsvétolni
PÉNZTÁRCA
A legtöbbet élelmiszerre költenek
Hogyan gazdálkodnak a szlovákiai háztartások ?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Malawi kedvence az egér egészben
Szőröstül-bőröstül eszik
RECIKLI
Meghökkentő zöldjárművek a Hungaroringen
Seregszemle az energiatakarékosság jegyében

Itt jártunk: Bulgária

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Életfogytiglant kaphat a szexguru

Szexrabszolgákat nevelt és kínált

2. Melleket markolászott a lord

Szexuális zaklatás az elit szintjén

3. Ondóval töltött palacsintát kaptak a tanárok

Durva volt az iskolai főzőverseny

4. Mások jobban szerettek mint én

Az életműdíjas színész szerelmeiről

5. A királykisasszony és a sámán

Norvég tündérmese

6. 2500 dolláros büntetés egy csókért - videó

A vérmes bolgár sportoló esete a riporternővel

7. Szexi, vad, flegma vagy cuki?

Ismerjük meg a díjnyertes DJ-t!

8. Alvó barátnővel szexelt - ráfizetett

Hosszú börtön lesz az ára

9. Szexbotrány a Scotland Yardon

Nők, drogok, zsaruk

10. Igazából nő volt a lengyel amerikai hős

Zavarba ejtette az országot a tábornok csontváza

Műsoraink
2019.06.21. 18:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I.
2019.06.22. 10:05 Világszám - Inforádió
Bulgária II.
2019.06.23. 10:35 Világszám - Inforádió
Bulgária I. ism.
Közösség
Nap lánya

A harc angyala

Szófelhő / Archív
--