Ugandába érkezett Ferenc pápa

A béke üzenetét hirdeti

[L.Eszter] publikálva: 2015-11-28 18:30:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Pénteken este landolt Ferenc pápa repülőgépe az entebbei nemzetközi repülőtéren. Hatalmas ovációval fogadták, tömegek táncoltak és énekeltek a tiszteletére.


Az egész országot izgatottság járja át. Iskolaszüneti napnak nyilvánították a pápa érkezésének napját, a főbb utakat feldíszítették, és lehetővé tették, hogy az interneten folyamatosan nyomon követhessék a katlikus egyházfő beszédeit, a helyi lapok mindegyikének címlapját az ő képe díszíti - olvasni a globoport.hu oldalán.

Legfontosabb szavai a békéről szóltak. Kéri, hogy irányítsuk a figyelmet a kirekesztettek és a peremre szorultak millióira. Különösen a fiatalokra és a nőkre, akik számos akadállyal találkoznak. Ferenc pápa kiemelte a szolidarítás fontosságát, a kiengesztelődést, a szegények iránti szeretetet és egyre nagyobb figyelmet, az emberi méltóság fontosságát, a bolygó egészségét. Kötelező érvényű szerinte a jó kormányzás fontossága, amire felhívta a jelenlegi politikai vezetők és az esetleges következő hatalmon lévők figyelmét is, hiszen a parlamenti választások jelenleg is folynak. Kiemelte, hogy szerinte Uganda néhány évtized múlva a világ tíz “legkeresztényebb” állama között lesz.

Yoweri Kaguta Museveni elnök nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Ugandában fogadhatja a pápát, maga a tény is, hogy ott jár, “őszinte együttérzés a szegénységgel és bátorítás mindannyiunk számára”. Az afrikai lakosság reményei Ferenc pápát illetően elsősorban ahhoz kapcsolódnak, hogy elindított egy folyamatot, amely elősegíti, hogy az afrikai országokat is bevonják a világ dolgaiba. A pápalátogatás történelmi fordulat egész Afrika történetében.

A repülőtérről az elnöki palotába vitték a katlikus egyházfőt, ahol az állami vezetőkkel és a diplomáciai testület tagjaival találkozott. A pápa afrikai programja szombaton az ugandai mártírok katolikus szentélyében folytatódik Namuongo negyedben – amely a kampalai HTCC (magyar ház) közelében található -, ahol ugandai idő szerint 10 órakor tart szentmisét. Délután papokkal és szerzetesekkel imádkozik a székesegyházban. Aztán vasárnap repül tovább, az ugandai nép ünnepi műsorral búcsúztatja.

Innen a Közép-Afrikai Köztársaságba utazik, ahol egy menekülttáborba is ellátogat.

Ferenc pápa korábban még sohasem járt Afrikában. Elsőként VI. Pál pápa kereste fel a kontinenst 1969-ben, ő is éppen Ugandában járt. II. János Pál pápa negyvenkét afrikai országba látogatott el, XVI. Benedek pedig 2009-ben és 2011-ben járt a földrészen.

Ezt az afrikai utat az esetleges terrortámadások veszélye is kíséri. A francia titkosszolgálatok figyelmeztetése ellenére Ferenc pápa nem módosította útjának eredeti programját – hangsúlyozta Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Mindhárom afrikai országban nyitott pápa-mobillal közlekedik, sem nem visel golyóálló mellényt – amivel azonnal kivívta a nép tiszteletét.

 

Forrás: globoport.hu

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Húsmentes svéd húsgolyó
Új verzióval erősít az IKEA
PÉNZTÁRCA
Gyorsabban juthatnak hitelhez a kkv-k
Új megállapodást kötött az OTP Bank
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Ha egy időre valahol máshol élnél
Országok, amiket megengedhetünk magunknak
RECIKLI
Világklasszis hegyi futó egy lapos országból
Szabó Sándorral kihívásokról, veszélyekről és rajongásról.

Itt jártunk: Uganda

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.04.19. 18:35 Világszám - Inforádió
Uganda
2024.04.20 10:05 Világszám - Inforádió
Afrika Svájca
2024.04.21. 10:35 Világszám - Inforádió
Uganda ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--