Téli Durmoló

Népzenei tábort tartottak a Vajdaságban

[Kail] publikálva: 2019-01-16 09:48:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Második alkalommal rendezték meg a Durmoló Téli Népzenei Tábort. A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet és a Hagyományok Háza vajdasági szervezetének évkezdő rendezvényén mintegy hatvan fiatal vett részt.


A délvidéki Tóthfalu adott otthont január 4-8. között a Durmoló Téli Népzenei Tábornak. A rendezvénnyel a szervezők hagyományt kívánnak teremteni, így az időpontot – függetlenül a hétvégéktől – minden évben ugyanolyan dátum szerint tervezik.

„Már az elnevezés is kifejezi a program megálmodóinak elképzelését – számol be az idei találkozóról Juhász Gyula, a Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság munkatársa. – Zenei eseményre gyűltünk össze, így a dúr- és a moll hangsorból következik a mozaikszó, másrészt jelentése a téli álomra is utal, amiből a résztvevők Tóthfaluban ébredhettek. Az együttlét intenzív és tartalmas volt, minden estét közös éneklés zárta, a gyerekek teli szellemi tarsollyal búcsúzhattak.”

A zenei napok tematikájában a vajdasági – ezen belül csókai és moholi – dalok vitték a prímet. Vlasity Károlyné Zélity Klára gyűjtéseiből nemrégiben jelent meg egy tartalmas összeállítás is, e füzetből a dalokat a Fölszállott a páva 2012. évi győztese, Csizmadia Anna irányításával tanulhatták meg a résztvevők. A tábor iránt jelentős volt az érdeklődés, hatvan fiatal vett részt az ötnapos együttléten.

Számos vendég is érkezett a táborba, Csókáról, Tóth Rozália, a helyi Csalogány Asszonykórus vezetője az együttes ízes, stílusos hagyományait elevenítette fel a gyerekekkel. Két napig vett részt a foglalkozásokon Erdélyből az ördöngösfüzesi Hideg Anna és a türei Lengyel László.

Csizmadia Anna mellett a képzéseket két citera- és öt vonósoktató vezette. A jelentkezők alsó korhatára kilenc év volt, s a meghirdetők zenei előképzettséget kértek az egész Vajdaságból érkezőktől. A táborban korábban is barátságok szövődtek, így sok volt a visszatérő vendég.


A jeles esemény folytatására sem kell sokáig várni, februárban Hajdújáráson a fiatal népzenészek találkozóján kamatoztathatják az ifjú zenészek az itt megszerzett tudásukat, s együtt mulathatnak a topolyai Kodály Zoltán Művelődési Központ hagyományos farsangi táncházában is.

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



Muravidéki seregszemle

A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Lehetséges? Igen! 1 liter benzinnel 3300 km
Új csúcs a Shell-Eco világversenyen
PÉNZTÁRCA
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Fantasztikus Törökország!
Csodás műemlékek és tengerpartok egy országban
RECIKLI
Dinó, borostyánba zárva
A világ legkisebbje lehet

Itt jártunk: Törökország

TOP
PIKÁNS

1. Mi van most az Adrián?

Egy magyar recepciós mesél

2. Ezt most inkább hagyja ki!

Életveszélyes a túrázás

3. Emeletes ülések a repülőkön

Ez (is) lehet a jövő

4. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Ezek voltak a legnagyobb szerelmek 2023-ban

Sztárjainkat is utolérte a szerelem

2. Tönkretette Marilyn Monroe ruháját Kardashian

Hiányzó gyémántok

3. A lelked mélyére ás le ez a személyiségteszt

Készen állsz?

4. 5 tuti tipp a boldogabb élethez

Így szabadulhatsz meg a negatív érzelmektől

5. Ez a legizgalmasabb csillagjegy

Elmondjuk, miért!

6. Ez a 3 csillagjegy őrjítően érzéki és szexi

Köztük vagy?

7. Jolie keményen megvádolta Pittet

„Történt családon belüli erőszak…”

8. Tovább dagad a Nagy Feró botrány!

Majka kiborult: Miért kell ilyen álszent sz.rnak lenni?

9. Nagy titokban házasodott össze a sztárpár

Nem akárhol buktak le

10. Öngyilkossággal kokettált az álomesküvő után

A királyi családban sem fenékig tejfel az élet

Műsoraink
2024.03.29. 18:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét
2024.03.30. 10:05 Világszám - Inforádió
Húsvéti szokások a világban
2024.03.31. 10:35 Világszám - Inforádió
Kalotaszegi húsvét ism.
Közösség
Nap lánya

Ilyenek a viking nők

Szófelhő / Archív
--