Szlovák államfőválasztás - magyar visszalépés

Menyhárt József a legerősebb ellenzéki jelöltet támogatja

[j.protic] publikálva: 2019-02-19 16:46:00 | Nyomtatásprint

hírkép

Menyhárt József bejelenti döntését, Bárdos Gyula társaságában

A szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) államfőjelöltje kedden rendkivüli sajtóértekezleten Pozsonyban bejelentette, hogy nem indul a szlovákiai elnökválasztáson. Menyhárt József a felmérések által legerősebbnek tartott ellenzéki jelölt, Robert Mistrík javára lépett vissza.


Az MKP elnöke a párt Országos Tanácsa (OT) által megerősített döntését a "közös felelősségvállalás szükségességével", valamint azzal indokolta, fennáll a veszélye annak, hogy a márciusi államfőválasztás második fordulójába nem jutna "jobboldali, demokratikus" jelölt.

Az MKP politikusa egyúttal felszólította a többi "jobboldali demokratikus" jelöltet, hogy értékeljék át jelöltségükkel kapcsolatos álláspontjukat. A magyar választókat pedig arra kérte, a voksoláskor álljanak ki Robert Mistrík mellett. Feltünő volt, hogy a szintén induló Bugár Béla nevét nem emlitette az MKP elnöke.A legutóbbi elnökválasztáson Bárdos Gyula tisztességes eredményt ért el, megszerezte a voksok több mint 5 százalékát, hasonló eredményt érhet el Bugár Béla is, igaz ő a szlovák választók egy részének támogatását is élvezi.

 

© vilagszam.hu




Galéria:



Add a Twitter-hez Add a Facebook-hoz



A kategória további hírei:


KÖRNYEZETVÉDELEM
Deszkát evett a cápa, pedig embert akart
Szörfösökre lesnek a fenevadak
PÉNZTÁRCA
A magyarok kevéssé öngondoskodók
Teszünk-e a jövőért?
ÚTIKÖNYVEK HELYETT
Futás a szerencséért Japánban
Ha ezt megnyered, főnyeremény lesz 2017
RECIKLI
Szelektív temető
Környezettudatos szemétszedés a hajdúsági temetőkben

Itt jártunk: Goa

TOP
PIKÁNS

1. Menjen, amíg nem késő

Több mint 100 világörökségi helyszín tűnhet el

2. Rendőrök a budapesti robbanás áldozatai

Megváltozik a főváros közlekedése a lezárások miatt

3. Weisz Fanni gyönyörű volt Áder János oldalán

Az államfő beszédét jeltolmácsolásban is láthatták

4. Már tudni, kié a Dunában talált 130 ezer euró

A bécsi rendőrség szerint nem történt bűncselekmény

5. Döbbenetes emberek szavaztak vasárnap

Zárcsökkentést és táncos játszóteret kért a két szavazó

6. Ilyen az amish szex

Két év tombolás után csak a férj

7. Nádas Tamás barátom emlékére

Lezuhant a műrepülő világbajnok

8. Csodanövény válthatja ki az antibiotikumokat

A kerti sarkantyúka a 2013-as esztendő gyógynövénye

9. Blöff - Nem lehet méregteleníteni a testünket

Zacher Gábor toxikológus elmondja az igazat

10. Ilyen az eszkimószex

Szex kölcsönbe

1. Megmérgezték a bunga-bunga modellt?

Rejtélyesen halt meg a koronatanú

2. Tanár-diák szex a tanteremben

A fiú még csak 17 volt, a tanárnő majdnem 30-cal több

3. Mi volt Lady Churchill és a királynő közt?

Filmen a 18. századi féltékenységi dráma

4. Pucéron kampányolt a professzor asszony

A Brexit meztelenné tesz

5. Meghalt a híres csók háborús hőse

Öröm vagy szexuális zaklatás?

6. Sporttörténeti per kezdődött

Indulhat-e a nők között Semenya?

7. Hogy lett Párizs a szerelem városa?

Nászutasok a prostik nyomában

8. A Valentin-nap sötét múltja

Kecskevér, bőrkorbács és meztelen rohangászás

9. Pikáns fotókkal zsarolják Jeff Bezost

Miért került célkeresztbe a világ leggazdagabb embere?

10. Pucéran Párizsban

Meztelen volt a közönség a színházban

Műsoraink
2019.03.22. 18:35 Világszám - Inforádió
Goa
2019.03.23. 10:05 Világszám - Inforádió
India
2019.03.24. 10:35 Világszám - Inforádió
Goa ism.
Közösség
Nap lánya

Kitűnő feleség

Szófelhő / Archív
--